fold03-iglass-iphone-uvegfolia

Hajlékony kijelzőket rendelt az Apple a Samsungtól – Készül a hajlítható iPhone!

Te is izgatottan várod, hogy az Apple végre előálljon egy hajlítható iPhone-nal? Nem hibáztatunk – a jó hír pedig az, hogy egy friss jelentés szerint az Apple továbbra is aktívan dolgozik a projekten, nemrég ugyanis számos ilyen minta-kijelzőt rendeltek be a Samsungtól. Ha pedig az Apple-ről van szó, biztosak lehetünk abban, hogyha végre eljutnak idáig, jól csinálják majd.

Bár az évek során sok meggyőző és kevésbé meggyőző hajlékony iPhone koncepció merült fel, a más gyártóktól látott próbálkozások rendre kudarcba fulladtak, így úgy tűnik, az Apple bölcsen tette, hogy mindezidáig kivárt és igyekezett tanulni az első-generációs problémákból.

fold02-iglass-iphone-uvegfolia

Most azonban az “Ice Universe” szivárogtató által kiderült, hogy az Apple számára a Samsung biztosít majd nagy számban hajlítható kijelzőket, hogy segítsenek az Apple-nek a jövő iPhone-jának létrehozásában.

Az Apple és a Samsung egyébként alá is írtak egy egyezséget, miszerint utóbbi hajlékony kijelzők széles választékát biztosítja majd egy teljes éven keresztül.

2021 lehet az év?

fold01-iglass-iphone-uvegfolia

Bár sokan már idénre is jósoltak ilyen iPhone-t (vagy az 5G-s hajlékony iPad-et), úgy tűnik, ebben az évben már nem láthatunk ilyen készüléket – hiszen a koronavírus miatt még az iPhone 12 is késik.

Júniusban napvilágot láttak olyan pletykák, miszerint az Apple első rugalmas iPhone-ja egy hajlékony kijelző helyett két kijelzőt kombinál majd. Ez azonban mindössze annyit jelent, hogy az Apple jelenleg több opciót is igyekszik tesztelni, felfedezni, így az elkövetkezendő hónapokban számos különféle dizájn kiszivárgására számítunk.

A jelenlegi tempó szerint úgy tűnik, jövőre elkészülhet az első hajlítható iPhone, ami nagy eséllyel lenyűgöző és forradalmi lesz – szerintünk megéri rá várni!

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone-os vagy, IDE kattintva megtekintheted iPhone üvegfólia és más iGlass termékeinket!

0 hozzászólások

Válasz

Szeretnél te is hozzászólni?
Regisztrálj ingyenesen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük