Vásárolj 2 vagy 3 terméket az extra 10% illetve 20% kedvezményért! 🎁
mindent az apple uj szolgaltatasairol06-iglass-iphone-uvegfolia

Apple TV+, Apple Arcade & más: mindent a vadiúj szolgáltatásokról!

Hétfőn lezajlott az Apple különleges “Show Time” névre keresztelt média eseménye, amely a megszokottól eltérően nem a hardver- és szoftverfrissítésekről, hanem az Apple új szolgáltatásairól szólt. Ezek tekintetében pedig igen fontos nap volt ez a vállalat életében – nézzük is, mi minden került bemutatásra!

Apple Card

mindent az apple uj szolgaltatasairol01-iglass-iphone-uvegfolia

Nem meglepő, hogy az Apple saját bankkártyával állt elő, mely természetesen teljesen integrált az Apple Pay rendszerrel. A kártya iPhone-ról és fizikai kártyával is működik majd – számunkra ez azonban kevésbé érdekes, ugyanis úgy tűnik, egyelőre csak az USA-ban lesz elérhető.

Apple News+

mindent az apple uj szolgaltatasairol03ű-iglass-iphone-uvegfolia

Várakozásainknak megfelelően az Apple komolyan vette az Apple News felpörgetését: az Apple News+ szolgáltatással több, mint 300 magazinhoz férhetünk majd hozzá a 9,99 dolláros havidíjért cserébe. Pontosabban csak az amerikaiak, ugyanis a többek között a The New Yorker-t, a Wall Street Journal-t, a Marie Claire-t és a prémium digitális tartalmakat is felvonultató szolgáltatás egyelőre szintén csak az USA-ban és Kanadában lesz elérhető.

Apple Arcade

mindent az apple uj szolgaltatasairol04-iglass-iphone-uvegfolia

Jó hírünk van a játékok kedvelőinek, az integrált játék-platform ugyanis úgy tűnik, Magyarországra is érkezik majd.

Az Apple Arcade-ra való előfizetéssel több, mint 100 prémium játékhoz férhetünk hozzá iOS, macOS és tvOS rendszereken, akár ezek között váltogatva is. A szolgáltatás várhatóan ősszel érkezik, a havidíjról egyelőre nincs információnk.

Apple TV+

mindent az apple uj szolgaltatasairol02-iglass-iphone-uvegfolia

Régóta nyílt titok, hogy az Apple készen áll felvenni a versenyt a Netflix-szel. A hétfői eseményen meg is kaptuk az első ízelítőt a cupertinoi vállalat saját tévés platformjából, Hollywood A-kategóriás sztárjainak felvonultatásával.

Bár az Apple nem árult el túl sokat magáról a szolgáltatásról, annyi biztos, hogy számos saját, eredeti TV sorozatra számíthatunk majd, melyek mindegyike online és offline is elérhető lesz, reklámok nélkül. A szereplők közül pedig, hogy csak néhányat említsünk, láthatjuk majd Oprah-t, Jennifer Anistont és Jennifer Garnert is.

Az Apple TV+ szintén ősszel érkezik, a havidíj pedig egyelőre kérdéses.

iOS 12.2 & szoftverfrissítések

mindent az apple uj szolgaltatasairol05-iglass-iphone-uvegfolia

A kibővített szolgáltatások széles palettája mellett azért “csendben” megjelent az iOS 12.2, valamint a macOS és a tvOS is.

Az iOS 12.2 négy új Animoji karaktert (bagoly, zsiráf, vaddisznó és cápa) hozott magával. Megújult ezen felül az Apple Pay, az AirPlay, az Apple Music böngészés füle, valamint kibővült a Nyugalmi idő funkció is: ezentúl napokra és napszakokra lebontva is megadhatjük a képernyő-mentes időnket. Kisebb fejlesztéseket kapott a Safari is, például megjelent a kék nyíl a keresések mellett, mellyel módosíthatjuk az Intelligens keresési javaslatokat. A hibajavításokat is tartalmazó frissítés már tegnap este óta letölthető.

Te melyik Apple szolgáltatásnak örülsz a legjobban? Előfizetsz majd Apple TV+-ra vagy az Arcade-ra?

0 hozzászólások

Válasz

Szeretnél te is hozzászólni?
Regisztrálj ingyenesen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© Copyright | iGlass Minden jog fenntartva.