Felére csökkenhet a notch, de vaskosabb lehet az iPhone 13

Idén végre megvalósulni látszik az, amit évek óta sokan csak várunk: kisebb lesz a notch (az érzékelőknek kialakított felső kivágás) az iPhone 13 modelleken. Egy új jelentés szerint ráadásul a csökkenés akár 50%-os is lehet.

A pletyka a Digitimes-tól származik, akik arról is beszámoltak, hogy a csökkenés a VCSEL szenzorokra vezethető vissza. Bár az új iPad Pro csak néhány hete mutatkozott be, az Apple nem említett új Face ID érzékelőket, így valószínűleg az új iPhone-on csak egy kisebb VCSEL szenzort láthatunk majd.

Hogy mi is az a VCSEL? Ezt a szenzort az iPhone-ok és az iPad-ek használják, segítve őket a környezet 3D-ben történő érzékelésében. A Face ID már évek óta ezzel működik és az iPhone 12 Próban és az iPad Próban található LiDar szenzor is ezt alkalmazza.

Nem először halljuk, hogy az Apple egy kisebb notch-on dolgozik a 2021-es iPhone-sorozatnál – már az év elején is hallottunk híreszteléseket arról, hogy az új iPhone kisebb kameraszigettel és új hátsó kamera elrendezéssel érkezik.

Az iPhone 13-mat ábrázoló koncepcióképek is rendre kisebb notch-ot ábrázolnak – de azt tegyük hozzá, hogy a notch iPhone-on való megjelenése óta halljuk az annak kicsinyítéséről szóló pletykákat is, ezért érdemes ezt a mostanit is némi fenntartással kezelni.

Az iPhone 13-ról szóló további jelentések szerint az új felhozatal vastagabb lesz az iPhone 12-nél és nagyobb lesz a kamerasziget is.

Te mit gondolsz erről az irányról? Megvennéd az iPhone 13-mat?

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone-os vagy, IDE kattintva megtekintheted iPhone üvegfólia és más iGlass termékeinket!

0 hozzászólások

Válasz

Szeretnél te is hozzászólni?
Regisztrálj ingyenesen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük