iphoneseplus-iglass-iphone-uvegfolia

Jövőre jön az iPhone SE Plus: Megéri várni?! Minden, amit tudunk

Az Apple idén végre frissítette a szeretett iPhone SE-t: a 2020-as SE igazi sikernek bizonyult, mely nem is meglepő tekintve, hogy az iPhone 11 erejét vegyítette egy középkategóriás okostelefon árával.

Az új SE megjelenése előtt azonban már hallhattunk egy nagyobb kijelzős, nagyobb akkus iPhone SE Plus-ról, mely a jövőben érkezhet – a hírek pedig, mint tudjuk, gyorsan terjednek az “almás” körökben. Az iGlass csapata most összegyűjtött mindent, amit idáig tudunk róla és eláruljuk, megéri-e rá várni!

iPhone SE Plus Dizájn: Az iPhone, amiről mindig is álmodtunk?

iPhone SE 2 Plus-iglass-iphone-uvegfolia

Az új iPhone SE az iPhone 8 külsejét vette alapul, azonban ez nem jelenti azt, hogy a Plus változattal is ez lesz a helyzet: Kuo szerint az iPhone SE Plus eddig sosem látott módon Home gomb és szinte keret nélkül, kisebb notch-csal érkezik, nem lesz ugyanis Face ID-ja sem. De ha nem lesz sem Home gomb, sem Face ID, mégis hogyan oldhatjuk majd fel? Az Apple-jós szerint ez az iPhone egy, a bekapcsoló-gombba integrált Touch ID-val fog érkezni.

iPhone SE 2 Concept Image Colors-iglass-iphone-uvegfolia

Az iPhone SE Plus valószínűleg 5,5, vagy 6,1 hüvelykes LCD-kijelzőt kap, mely kétségkívül túlszárnyalja majd a jelenlegi SE 4,7″-esét. Ami pedig a telefon hátulját illeti: duál kamerát (a fenti képpel ellentétben) várhatunk – több részlet egyelőre nem derült ki a kameráról. Az A13 Bionic chipnek hála azonban valószínűleg lekörözi majd az okostelefonok nagyját.

Érdemes megemlíteni, hogy az iPhone SE Plus Lightning-csatlakozóval érkezhet. Ez meglepő annak fényében, hogy a jövő évi iPhone 13 a hírek szerint teljesen vezetékmentes lesz.

iPhone SE Plus: Erőteljes belső

Bár az iPhone SE Plus kívülről is gyönyörű lesz, a belseje ragyog majd a legfényesebben: az idei SE-hez hasonlóan ez is az iPhone 11-féle A13 Bionic chipet kaphatja meg (az iPhone 12-be érkező A14 Bionic nem valószínű, de a telefon ettől még igen erőteljes lesz, hiszen az A13 chip tette lehetővé az iPhone 11 és az iPhone SE számára is, hogy még a legfelső kategóriás Androidos telefonokat is lekörözzék).

Ahogyan azt pedig az iPhone 8 Plusnál is láthattuk, az Apple nagy eséllyel növeli majd a RAM-ot a standard iPhone SE 3GB-jához képest. Fejlődik az akkumulátor is: ha az Apple a 8 Plus akksi-méretét használja, akkor 2,700mAh akkumulátort várhatunk a 2020-as SE 1,822mAh méretéhez képest.

Megjelenési dátum és ár

iPhone SE Plus-iglass-iphone-uvegfolia

Az első pletykák 2021 márciusára tették az SE Plus megjelenését, ám ez az amúgy is messzinek tűnő dátum a jelen helyzetre való tekintettel még későbbre tolódhat – reméljük azonban, hogy még a jövő év tavaszán láthatjuk.

Az iPhone SE Plus árazásáról egyelőre csak találgathatunk, de azt 100-150 dollárral jósoljuk többre a jelenlegi iPhone SE-jénél, azaz a Plus verzió körülbelül 500 dollárról indulhat majd.

Így persze nem lesz annyira pénztárcabarát, mint a 2020-as SE, de még mindig egy jóval olcsóbb opció lesz amellett, hogy mindent nyújt, amit egy iPhone-tól csak elvárhatunk. Ezutóbbi persze csak spekuláció, de ahogyan közeledünk a 2021-es évhez, egyre többet tudhatunk majd meg – szerintünk megéri várni!

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone-os vagy, tekintsd meg iPhone üvegfólia és más iGlass termékeinket IDE kattintva!

0 hozzászólások

Válasz

Szeretnél te is hozzászólni?
Regisztrálj ingyenesen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük