girls-iglass-iphone-uvegfolia

Közel 40 ezer forint egy kijelzővédőért – megéri?!

A vadiúj iPhone XS Max a maga 439 990 Ft-os kezdőárával a valaha volt legdrágább iPhone – így talán nem is akkora meglepetés, hogy ha baja esik, a szervizelése is rekord magas összegbe kerül.

Nézzük a számokat: Magyarországon akár 129.990 Ft-ba is kerülhet majd egy iPhone XS kijelzőcseréje, az XS Max-é pedig nem kevesebb, mint 153.000 Ft-ba! (Az iPhone X kijelzőcsere árai alapján becsülve.)

kozel 40 ezer forint egy kijelzovedoert megeri01-iglass-iphone-uvegfolia

Összehasonlításképp ennek árából már éppen egy vadiúj iPhone 8-at vehetünk, sőt, ennél még olcsóbban is juthatunk egy vadiúj iPhone 7 készülékhez. Gondoltad volna?

IMG 6849-iglass-iphone-uvegfolia

Ráadásul nem csak ezért érdemes óvatosnak lennünk az új OLED-iPhone-ok elejtésével – azok üvege ugyanis az első tesztek szerint az eddigi legtörékenyebbnek bizonyult. A víz- és porállósági próbát ugyan remekül kiállták, a törésteszteken azonban mindkét modell kijelzője súlyosan betört: az XS használhatatlanná, az XS Max pedig erőteljesen hajszálkarcossá és olvashatatlanná vált.

IMG 6847-iglass-iphone-uvegfolia

Akkor most nem éri meg iPhone XS-t venni?! Természetesen nem, nem ez a megoldás, kár lenne ugyanis lemondani azok exkluzív minőségéről és funkcióiról. Egy viszont biztos: az új prémium iPhone-ok az eddiginél még biztosabb, prémium védelemre is szorulnak.

Az iGlass Pro a már megszokott kimagasló minőség, karc- és ütésállóság mellett észrevehetetlenül, a csúcskategóriás kijelző színeinek torzítása nélkül vigyáz az iPhone XS-re. Az iGlass Pro-t a telefonhoz méltóan szintén a jelenleg elérhető legjobb anyagokból raktuk össze.

doboz kepek xs max pro-iglass-iphone-uvegfolia

És hogy miben más még az iGlass, mint a többi üvegfólia? iGen, a garanciára gondolunk! Természetesen XS esetén is igaz, hogy ha iGlass Pro alatt mégis betörne a képernyőd, mi a csere költségének 110%-át kifizetjük! Az iGlass Pro-val tehát nemcsak az extra védelmet biztosíthatod be, hanem azt is, hogy garantáltan nem kell majd a rekord drága kijelzőcserére költened.

Az iGlass Pro iPhone XS-re 29.990 Ft-ba, XS Max-ra pedig 39.990 Ft-ba kerül.* Ezutóbbi a kijelzőcsere árának mindössze 26%-a – ugye, hogy nem is annyira sok? Ez nem luxus: szakszerű és szükségszerű.

(*MOST még mindkét terméket akciósan, 23.990, illetve 31.990 Ft-ért – a kijelzőcsere árának 21%-áért – szerezheted be!)

Ha tehát a jelenlegi legjobb iPhone vásárlása mellett döntesz, ne feledkezz meg a hozzáillő legjobb védelemről sem. Egy iGlass Pro-val felszerelve biztosak vagyunk benne, hogy sokáig remek befektetés lesz az iPhone XS vagy az XS Max.

Kattints IDE, ha iPhone XS készülékedre vásárolnál iGlass Pro-t kedvezményesen!

Kattints IDE, ha iPhone XS Max készülékedre vásárolnál iGlass Pro-t kedvezményesen!

Ha pedig inkább az iGlass Double fóliával biztosítanál kétszeres erősségű védelmet vadiúj iPhone-odnak, szerezd be ITT!

0 hozzászólások

Válasz

Szeretnél te is hozzászólni?
Regisztrálj ingyenesen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük