IMG 7239-iglass-iphone-uvegfolia

Mindent rosszul gondoltunk a 2017-es iPhone-okról?

Az Apple által kiküldött sajtómeghívók megerősítették, hogy az idei iPhone készülékek, valamint a 3. generációs Apple Watch és a 4K-s Apple TV bemutatójára szeptember 12-én, kedden kerül sor az Apple Parkban. Azonban kevesebb, mint két héttel a nagy esemény előtt váratlan jelentés látott napvilágot, amely megkérdőjelezi mindazt, amit eddig tudni véltünk a 2017-es iPhone-okról.

IMG 7236-iglass-iphone-uvegfolia

Eddig úgy sejtettük, a két frissített változat iPhone 7S és 7S Plus, míg az iPhone 10. évfordulójára tervezett csúcskategóriás telefon iPhone 8, esetleg iPhone Pro néven jelenik majd meg. Egyes tokgyártók szerint azonban ez a régóta fennálló feltételezés hamis.

IMG 7235-iglass-iphone-uvegfolia

Akkor mi az igazság? Ha hihetünk a forrásoknak, valójában a 7S-nek és a 7S Plus-nak hitt készülékek lesznek az iPhone 8 és a 8 Plus, míg az eddig iPhone 8-ként emlegetett telefon az iPhone Edition nevet kapja majd.

IMG 7234-iglass-iphone-uvegfolia

Az iGlass csapata már márciusban olyan exkluzív információhoz jutott, mely szerint a várva-várt, teljesen újragondolt telefon iPhone az Edition nevet fogja viselni. Ezt nem is tartjuk elképzelhetetlennek, tekintve, hogy a készülék az Apple Watch Edition-höz hasonlóan élvonalbelinek és igazán limitáltnak ígérkezik. Egy telefonhoz, amelytől azt várjuk, hogy örökre megváltoztatja az iPhone fogalmát, az iPhone 8 név nem elég árulkodó – szerintünk jó marketingfogás lenne az Apple-től, ha inkább az iPhone 7 folytatása kapná ezt az elnevezést.

IMG 7238-iglass-iphone-uvegfolia

Bármi is legyen az igazság, egy biztos: szeptember 12-én mindenre fény derül. Mi már nagyon kíváncsian várjuk, mennyire is lesz forradalmi az iPhone Edition. És Ti?

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone felhasználó vagy Itt megtalálod iGlass kijelzővédő termékeink.

0 hozzászólások

Válasz

Szeretnél te is hozzászólni?
Regisztrálj ingyenesen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük