IMG 4896-iglass-iphone-uvegfolia

Az 5 legmerészebb Apple szabadalom

Az Apple-ről már szinte köztudott, hogy felmerült ötleteik és találmányaik többségét szabadalmaztatják. Bár ezek közül nem mindegyik jut el a megvalósításig, néhány bennük rejlő technológia hihetetlenül újszerű – és talán (egyelőre) kissé őrült is.

IMG 4891-iglass-iphone-uvegfolia

Mindenesetre érdemes egy szempillantást vetni az Apple legvakmerőbb gondolataira és elképzelni őket a gyakorlatban, hiszen ezek akár a vállalat távolabbi céljairól is árulkodhatnak. Íme 5 olyan szabadalom, amelyet mi szívesen viszontlátnánk az Apple jövőbeni termékeiben!

5. iPhone keresés offline

IMG 4895-iglass-iphone-uvegfolia

Aki már hagyta el az iPhone-ját, pontosan tudja, milyen elkereserítő és idegölő tud lenni a helyzet, a Find My iPhone alkalmazás ugyanis csak a bekapcsolt készülékek helyzetét képes beazonosítani. Ha a telefon lemerült (esetleg valaki szándékosan kikapcsolta), szinte minden remény elveszett. Ennek a problémának a megoldására nyújtottak be egy kevésbé ismert szabadalmat 2016-ban: lényege egy olyan rendszer, amely lehetővé tenné, hogy az iPhone rendszeresen elhagyja a kikapcsolt állapotot és adatokat küld a helyszínre vonatkozóan – még a SIM kártya eltávolítása esetén is.
Egyelőre kérdéses, hogy mindez kivitelezhető-e, de ha az Apple felhasználná ezt a szabadalmat, az elvesztett és ellopott iPhone-oknak talán végleg búcsút inthetnénk.

4. Virtuális billentyűzet

IMG 4894-iglass-iphone-uvegfolia

Májusban nyújtotta be az Apple a szabadalmat egy olyan felület létrehozásáról, amely a kontextustól függően átalakítható lenne virtuális billentyűzetté, érintőpaddé vagy egyéb ki- és bemeneti eszközzé. Bár reméljük, az Apple nem tervezi az összes billentyűzetét virtuálisra cserélni, a felvetés, hogy létezhet olyasmi, ami egyaránt működhet okosbillentyűzetként és művészi rajztabletként, már önmagában is kellőképp érdekes.

3. Újszerű töltés

IMG 4893-iglass-iphone-uvegfolia

Az már szinte biztosra vehető, hogy az idei iPhone modellek lesznek az Apple első vezeték nélkül tölthető készülékei, de a vállalat már jóval messzebbre is elkalandozott ezen a téren. Az áprilisban felmerült ötlet szerint az okostelefont Wi-Fi hálózaton keresztül is tölthetnénk, pontosabban az a vezeték nélküli hálózatok frekvenciáit felhasználva jutna energiához.
Ha ez önmagában nem lenne elég nagy őrültség, 2015-ben felvetették azt is, hogy napelemeket építenek be a képernyő alá, hogy az iPhone a környező fények segítségével is feltöltődhessen.

2. AR/VR készülék

IMG 4892-iglass-iphone-uvegfolia

Az Apple mostanában kiemelt figyelmet szentel a kiterjesztett valóság témájának, amely az iPhone 8 egyik legnagyobb újítása is lesz. Várható lépés azonban, hogy az élmény nemcsak telefon, hanem egy viselhető készülék segítségével, például egy szemüveggel is átélhető lesz. Az ARKit bejelentése arra enged következtetni, hogy egy ilyen eszköz már nem is a távoli jövő.

1. Hajlítható, nyújtható kijelzők

IMG 4896-iglass-iphone-uvegfolia

Az elmúlt években sok pletyka merült fel a hajlítható és nyújtható kijelzőkkel kapcsolatosan, az Apple-nek pedig sikerült is benyújtania néhány hasonló technológiát leíró szabadalmat. Egy azonban kiemelkedik a többi közül: a szóban forgó szabadalom az OLED és az LCD kijelzők egy hálós felületre való illesztését írja le.
Ha sikerülne egy ilyen technológia megvalósítása, az természetesen jóval túlmutatna a telefonok kijelzőjén: használható lenne bútorokon, ablakokon, egyéb berendezési tárgyakon, sőt, még ruhákon is.

Forrás: iDrop News

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone felhasználó vagy Itt megtalálod iGlass kijelzővédő termékeink.

0 hozzászólások

Válasz

Szeretnél te is hozzászólni?
Regisztrálj ingyenesen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© Copyright | iGlass Minden jog fenntartva.