Egyre nagyobb a vita az LCD-iPhone körül – mikor és milyen színekben érkezik?

Ahogy közeledik a legújabb iPhone-ok megjelenése, úgy kapnak szárnyra napról-napra a gyakran egymásnak is ellentmondó pletykák. Most éppen ismét a 6,1-es LCD-iPhone került a középpontjukba: most akkor milyen színekben és mikor fog érkezni a készülék?! Az iGlass utánajárt!

Korábban beszámoltunk Ming-Chi Kuo azon jelentéséről, melyben a félelmetesen pontos Apple-elemző különböző színekben jósolta a fenti iPhone megjelenését. Most pedig a Macotakara nevű japán weblap is megerősítette mindezt – azonban a konkrét színeket illetően nem teljes az egyetértés…

Kuo eredeti jelentése szerint a 6,1 hüvelykes méretű iPhone arany, szürke, fehér, kék, piros és narancssárga színekben fog kijönni. A Macotakara viszont – a beszállítói forrásaikra hivatkozva – állítja, hogy az LCD-modell az iPhone X-hez kínált bőrtokokhoz hasonló színválasztékban lesz elérhető. Hogy mit is jelent ez? Szerintük fehér, fekete, élénk sárga, rikító narancs, elektromos kék, valamint szürkésbarna/arany változatokat. Ezutóbbi jobban hasonlít az iPhone 5C felhozatalához, amelyet zöld, kék, sárga, rózsaszín és fehér színekben lehetett kapni.

Érdemes megjegyezni, hogy Kuo-val ellentétben a Macotakara nem említ piros verziót a 6,1-es iPhone-ból. Ezt viszont könnyen betudhatjuk annak is, hogy az Apple az iPhone 8-hoz hasonlóan egy évközbeni, különleges kiadásra tartogatja a (RED) modellt.

A Macotakara előrejelzései tehát:

•Fehér

•Fekete

•Élénk Sárga

•Rikító Narancs

•Elektromos Kék

•Szürkésbarna/arany

Ming-Chi Kuo előrejelzései pedig:

•Arany

•Szürke

•Fehér

•Kék

•Piros

•Narancssárga

Mindenesetre annyi szinte biztos, hogy az idei 6,1-es iPhone lesz az 5C óta az első, amely ilyen széles színválasztékkal érkezik. Ez logikus is, hiszen az 5C is egy megfizethetőbb, pénztárcabarátabb változatnak készült, csak úgy, ahogyan azt az LCD-iPhone-tól is várjuk.

Visszatekintés: az iPhone 5C változatai

Ráadásul nem csak az említett modell színeinek kérdése okozott “vitát”: egy elemző állítja, hogy problémák akadtak az LCD-kijelzővel, így a készülék megjelenése akár egy egész hónapot, októberre is csúszhat. Szerinte a másik két modell (az iPhone X utódja és az iPhone X Plus) viszont zavartalanul, az eredeti, szeptemberi időpontban kijön.

Az LCD-iPhone széles színskálája mellett hozzátennénk azt is, hogy az idei csúcskategóriás iPhone X valószínűleg aranyban is megjelenik majd. A kiszivárgott prototípusoknak köszönhetően köztudott, hogy az Apple már tavaly is tervezett egy arany iPhone X-et, azonban az akkor végül nem valósult meg.

Te melyik színskálát preferálnád az új iPhone-ból? Van olyan konkrét szín, amit kimondottan szívesen látnál? Várjuk kommentben!

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone felhasználó vagy, Itt megtalálod iGlass kijelzővédő termékeinket.

0 hozzászólások

Válasz

Szeretnél te is hozzászólni?
Regisztrálj ingyenesen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük