iphone12kesik02-iglass-iphone-uvegfolia

Most akkor mennyit is késnek az idei iPhone-ok? Ekkor jöhet az iPhone 12 széria!

Az idén kialakult rendkívüli helyzetnek köszönhetően már régóta keringenek a találgatások az iPhone-ok szokásos, szeptemberi bemutatójának elhalasztásáról. Bár a beszálltók már felkészültek az iPhone 12, a 12 Max, a 12 Pro és a 12 Pro Max gyártására, a hagyományos megjelenési dátum egyre valószínűtlenebbnek tűnik. Az iGlass most utánajárt, mennyit is késhetnek az idei iPhone-ok!

Néhány nappal ezelőtt látott napvilágot egy jelentés, melyben arról volt szó, hogy az idei iPhone-ok időben érkeznek. Azóta egymást érik az ellentmondásos állítások, hiszen tegnap például az Apple egyik beszállítója árulta el a Bloombergnek, hogy a gyártás később kezdődik, ezért az új iPhone-ok csak a negyedik negyedévtől lesznek kaphatók. Hock Tan szerint idén “nagy késés várható egy nagy, Észak-Amerikai mobiltelefon-vásárló termékciklusában” – ezzel pedig valószínűleg az Apple-re célzott. Megjegyezte azt is, hogy a késés nem valamiféle tulajdonság, vagy dizájnbeli változtatás miatt következik be, csupán arról van szó, hogy az Apple későn adta le a rendelést.

iphone12kesik01-iglass-iphone-uvegfolia

Ebből kiindulva tehát sejthetjük, hogy a gyártás a koronavírus-helyzet miatt későbbre tolódott, hiszen az a korábbi években késő májusban, vagy kora júniusban indult el. Eszerint az iPhone 12 4-6 hetes késésben van a múlt évi időzítéshez képest.

A világjárvány világgazdaságra való negatív hatásait említenünk sem kell, így jó okkal feltételezhetjük, hogy az az Apple idei eladásait – különösen a drágább, prémium készülékekét – is érintheti. A kereslet csökkenését ellensúlyozandó az Apple valószínűleg ezekből kevesebbet is gyártat le.

iphone12kesik03-iglass-iphone-uvegfolia

Ne feledkezzünk meg az idei év nagy csavaráról, a középkategóriás új iPhone SE-ről sem, mely a pénztárcabarát készüléket kereső vásárlóknak kedvez – ha fogadnunk kellene az év legnagyobb sztárjára, ez tűnik a legnagyobb esélyesnek.

A jelentések tehát egyelőre igencsak ellentmondásosak, de ha késve is, az új iPhone-ok jönnek, és már nem kell sokat várnunk a 6,1″-es iPhone 12 Max-ra, a belépőszintű 5,7″-es iPhone 12-re, az iPhone 12 Próra és annak nagyobb, 6,7″-es testvérére, az iPhone 12 Pro Maxra.

Te tervezed valamelyik iPhone 12-t beszerezni? Ha igen, melyiket?

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone-os vagy, ITT megtekintheted iPhone üvegfólia és más prémium iGlass termékeinket!

 

0 hozzászólások

Válasz

Szeretnél te is hozzászólni?
Regisztrálj ingyenesen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© Copyright | iGlass Minden jog fenntartva.