AF694E09 5F80 4796 A3DC AE182562B094-iglass-iphone-uvegfolia

A Google azt szeretné, hogy az iPhone 13 tulajdonosok képernyője gyakorlatilag Androidnak nézzen ki

A „Hozd ki a legtöbbet a Google-ból az iPhone-odon” című új blogbejegyzésében a Google gyakorlatilag arra törekszik, hogy meggyőzze az új iPhone 13 felhasználókat arról, hogy alakítsák át készülékeik főképernyőjét az Android mintájára.

A blogbejegyzés, amelyet a Google iOS platformokért felelős igazgatója írt, képernyőfotókat tartalmaz egy olyan iPhone 13 főképernyőről, amely Google-alkalmazásokkal és widgetekkel van tele. A cikk azt sugallja, hogy az ügyfelek fontolóra vehetnék az Apple alapértelmezett iOS-alkalmazásainak, például a Fotók, a Safari, a Naptár, az Emlékeztetők és még a Telefon helyettesítését is a Google megfelelőivel, beleértve a Google Fotókat, a Google Chrome -ot, a Google Naptárat, a Google Feladatokat,  illetve a Google Voice-ot is.

6C5D4F3A 9F36 4DDE 8E51 E8AF9CB86F83-iglass-iphone-uvegfolia

A Google arra bíztatta az iPhone-osokat, hogy használják widgetek széles választékát. Azt írják, hogy ha a megfelelő Google widgeteket helyezik el a főképernyőn, akkor a felhasználóknak el sem kell hagyniuk a kezdőképernyőiket, hogy mindenből naprakészek legyenek.

A blogbejegyzés szerint a felhasználók az Okos rendezés (Smart stack) opció segítségével egymásra is rakhatnák a különböző Google widgeteket, így az iOS meghatározhatja, hogy éppen melyiket tartja a legrelevánsabbnak és azt mutatja először.

Végül a Google azt javasolja, hogy a felhasználók cseréljék le a Safarit Google Chrome-ra alapértelmezett iOS böngészőként, lehetővé téve az összes rendszerszintű link és Spotlight webes javaslat megnyitását Chrome-ban.

A Google igazgató azzal zárta szavait, hogy reméli, hogy az iPhone 13 tulajdonosok – akik még csak a múlt héten kezdték meg az új iPhone -ok átvételét -, fontolóra veszik, hogy „a Google legjobbjait” telepítik a készülékükre – ahelyett, hogy egyszerűen megvásárolnának egy Android okostelefont vagy eszközt.

Te mit gondolsz erről? Van olyan iOS app, ami helyett a Google verziót használod?

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone felhasználó vagy, ITT megtalálod prémium iPhone üvegfólia és más iPhone kiegészítő termékeinket.

0B4AC92E 2490 4C20 80F3 234F932FEAC2-iglass-iphone-uvegfolia

Ezt mondják az eddigi kipróbálók az iPhone 13-ról – Megéri?

Bár az újonnan megjelent iPhone 13 specifikációi meglehetősen ígéretesek, ha épp a vásárlásán gondolkozol vagy már előtte is állsz, nem tanácsos kizárólag ezekre támaszkodni. Sokkal többet árulnak el a beszámolók, tapasztalatok – éppen ezért az iGlass csapata most összeszedte, hogyan vélekednek az iPhone 13 széria első kipróbálói!

Néhány nappal azelőtt, hogy megérkeznének a vásárlókhoz, az Apple bizonyos média üzleteknek és tesztelőknek küldi ki az új, jelen esetben az iPhone 13 mini és az iPhone 13 modelleket, így közelebbről is megvizsgálhatjuk az idei új iPhone-okat.

Üzemidő

Az egyik legjobbnak tűnő iPhone 13 és iPhone 13 Pro újítás a hosszabb akksi üzemidő. De vajon mit mondott erről a Dieter Bohn a The Verge-től?

“A tesztelés egyik napján a sima iPhone 13 reggel 7-től éjfélig bírta, mielőtt lemerült. Ez néhány kamerás teszteléssel, pár videó megtekintésével, a szokásos ítélet-görgetéssel, e-mailekkel, munkával és néhány játékkal történt. Intenzív munka volt ez az aznapi öt órányi képernyőidőben, így ez lenyűgöző. Egy másik napon, könnyebb használat mellett csak másnap reggel láttam meg az akkumulátorra vonatkozó figyelmeztetést.

De az iPhone 13 akkumulátora sem egy csoda.  Amikor sokkal több 4K videótesztelésen vettünk részt, este 7-re vagy 8-ra már kerestem a töltőt.”

A kisebbik „iPhone 13” mini-ről az Engadget azt mondta, hogy bár javult, „még mindig rövidebb élettartamú, mint az átlagos okostelefon”.  A CNET szerint a teljesítmény és az akkumulátor élettartama stabil volt és az iPhone 13 megbízható megoldást jelent majd az emberek többsége számára.

“Ami az iPhone 13-at és a 13 Mini-t illeti, jó kezdet volt, de alaposabb teszteket kell végeznünk az akkumulátorokkal, a tartóssággal és a kamerák más telefonokkal  való összehasonlításával. De jelenleg az iPhone 13 lesz az a megbízható telefon, amelyet a legtöbb ember szívesen használ majd a következő néhány évben.”

Kamera

64E8A0D7 C7E3 455F B5C6 87972D27C92B-iglass-iphone-uvegfolia

“A részletek élesek és pontosak, a színek gazdagok anélkül, hogy túltelítettek lennének, a fókusz gyors és megbízható, a Portré mód elég jó a mindennapi használatra, a gyenge fényviszonyok melletti fotózás és az éjszakai mód pedig kivételes” – mondta Dieter Bohn.

A Wall Street Journal munkatársa, Joanna Stern azt nyilatkozta, hogy bár a fejlesztések dicséretre méltók, önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy meggyőzzék az iPhone 12 felhasználóit a frissítésről.

ProMotion kijelző

Bohn szerint az Apple “hibátlan munkát” végzett a ProMotion kijelzők kivitelezésekor – ne feledkezzünk meg róla, hogy ez a 120Hz-es frissítési rátával rendelkező 13 Pro modelleknél volt különösen kardinális kérdés.

“Amikor az iPhone 13 Prón görgetek, a szöveg végig olvasható marad, ahelyett, hogy elmosódna. A képernyőn mozgó elemek is simábbak – inkább közvetlen interakciónak tűnik az ujjammal, mert az iPhone szó szerint megváltoztathatja a frissítési gyakoriságot, hogy lekövesse a mozgásomat.”

Az első kipróbálók a dizájn tekintetében nem lesz észrevehető változás az iPhone 12-höz képest, az A15 Bionic pedig nagyjából 10-15%-kal tűnik gyorsabbnak az iPhone 12 A14 Bionicjánál.

Te mit gondolsz eddig az iPhone 13 szériáról? Megvennéd vagy gondolkozol rajta?

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone felhasználó vagy, ITT megtalálod prémium iPhone üvegfólia és más iPhone kiegészítő termékeinket.

B47D2E1E FE3F 4E4E 97EE 630205764E5B-iglass-iphone-uvegfolia

Ezeket az iOS 15 funkciókat NEM kapod meg, ha iPhone X vagy régebbi iPhone-od van

Több mint három hónapos béta tesztelés után végre tölthető az iOS 15, de a régebbi iPhone-okon sajnos nem minden újítást élvezhetünk ki – az iGlass most utána is járt, mik ezek.

Az Apple honlapján található infók szerint az alábbi funkciókhoz A12 Bionic-kal működő vagy újabb iPhone szükséges, ami azt jelenti, hogy a lentebb felsorolt tevékenységek nem érhetők el az iPhone X-en vagy bármely régebbi típuson.

BF99426E 2FCB 413C BDFC C3023428FF6D-iglass-iphone-uvegfolia

Szükséged lesz tehát legalább egy iPhone XS, iPhone XS Max, iPhone XR vagy újabb modellre ezekhez az iOS 15 funkciókhoz:

  • Portré mód a FaceTime-ban, amely elhomályosítja a hátteret és Rád helyezi a hangsúlyt
  • Térbeli audió a FaceTime szolgáltatásban, amely olyan hangokat ad ki, mintha azok az irányból érkeznének, ahol az emberek a híváson belül vannak
  • Hangszigetelés mód a FaceTime-ban, amely AI segítségével blokkolja a környezeti zajokat, mint például a kinti szél vagy a kutya ugatása a szomszéd szobában
  • Széles spektrum mód a FaceTime-ban, amely felerősíti a környezeti zajokat hívások közben
  • Interaktív 3D Földgömb a Térkép alkalmazásban
  • Magával ragadó gyalogos útvonaltervek, lépésről lépésre megjelenő útbaigazításokkal (AR – kiterjesztett valóság funkció)
  • Részletesebb térképek olyan városokban, mint San Francisco, Los Angeles, New York és London a Térképekben
  • Élő szöveg a fényképeken található szöveg felismeréséhez, majd másolásához, beillesztéséhez, kereséséhez vagy fordításához
  • A Siri-kérések eszközön belüli feldolgozása
  • Offline Siri: internetkapcsolat nélkül beállítható időzítők, riasztások, telefonhívások, üzenetküldés, megosztás, alkalmazások indítása, hanglejátszás
  • Fel- vagy lehúzás lehetősége QuickTake videó készítése közben a nagyításhoz vagy kicsinyítéshez
  • Otthoni, szállodai és autó kulcsok hozzáadása a Wallet alkalmazáshoz
  • Az eszközön található billentyűzet-diktálás, amely az összes feldolgozást teljesen offline végzi
  • Folyamatos diktálás 60 mp-es limit nélkül
  • Új animált hátterek az Időjárás alkalmazásban, amelyek pontosabban ábrázolják a nap helyzetét, a felhőket és a csapadékot

Az Apple nem közölte, hogy ezekhez a funkciókhoz miért van szükség A12-es vagy újabb Bionic chipes iPhone-ra, de néhány korlátozás valószínűleg az Apple második vagy újabb generációs Neural Engine szükségességéhez kapcsolódik.

Az iOS 15 kompatibilis minden olyan eszközzel, amely képes futtatni az iOS 14 rendszert, beleértve a régebbi eszközöket is, mint például az eredeti iPhone SE és az iPhone 6s.

Mi azért sajnálnánk az igencsak hasznos és menő Élő szöveg funkciót és a megújult Térképeket – Te mit gondolsz? Jók még ma is az iPhone X-nél régebbi iPhone-ok?

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone felhasználó vagy, ITT megtalálod prémium iPhone üvegfólia és más iPhone kiegészítő termékeinket.

iphone 13 uvegfolia-iglass-iphone-uvegfolia

Megérkezett az új iPhone 13 és nagyobb tárhelyet, jobb akksit és kamerát is kapott

Tegnap végre ismét elérkezett az év számunkra egyik legfontosabb napja: az Apple bemutatta az új iPhone-okat. A tavalyi rendkívüli események után idén visszatértünk a rendes kerékvágásba és a szokásos, szeptemberi időpontban hullt le a lepel az új szériáról, ami mostmár hivatalos, hogy az iPhone 13 névre hallgat.

Az iPhone 13 mellett bemutatkozott az új Apple Watch, valamint az új iPad és iPad mini, de betekintést nyerhettünk az Apple egyre növekvő szolgáltatói platformjainak jövőjébe is. Most az iGlass az új iPhone-ok legérdekesebb újításairól számol be – természetesen nem minden volt meglepetés a hónapok óta tartó találgatásoknak köszönhetően.

A négy új modell

iphone 13 pro uvegfolia large-iglass-iphone-uvegfolia

A tavalyi évhez hasonlóan négy iPhone 13 modellt kaptunk: iPhone 13, iPhone 13 Mini, iPhone 13 Pro és iPhone 13 Pro Max. Az új széria sokunk által évek óta várt frissítéseket hozott. Dizájnban és méretben nem történt nagy változás az elődökhöz képest, de az ominózus notch végre tényleg kisebb lett, pontosan 20%-kal. Feltűnhet még az átlós kameraelrendezés is, aminek természetesen fontos funkciói is vannak.

Az iPhone 13 és a 13 mini öt színben – Csillagfény, Éjfél, Kék, Rózsaszín és ProductRED -, míg a 13 Pro négy – Grafit, Arany, Ezüst és “Sierra Blue”, egy új világoskék – árnyalatban lesz kapható.

Az összes új telefon fényesebb képernyővel rendelkezik, a Pro modellek ProMotion kijelzői pedig magasabb, 120Hz-es frissítési rátát kaptak, így az animációk és a görgetés simábbnak, a játékok pedig valósághűbbnek tűnnek majd.

Minden modell 128 GB-ról indul, 256 GB-os és 512 GB-os opciókkal. Az iPhone 13 Pro és a Pro Max eddig nem látott, 1 TB-os opciókkal is rendelkeznek, összességében megduplázva az iPhone 12 tárhelyváltozatait.

Üzemidő és teljesítmény

iphone 13 uvegfolia02 large-iglass-iphone-uvegfolia

Az új széria minden modelljét az Apple új, minden eddigi okostelefon processzornál gyorsabbnak titulált A15 Bionic chipje hajtja és iOS 15 fut rajtuk. A készülékek továbbra is támogatják az 5G-t, valamint az Apple MagSafe töltő- és tartozékrendszerét.

A továbbfejlesztett processzor, a világosabb képernyő és a jobb kamerák révén mindig felmerül az akkumulátor élettartamának kérdése is. Az újítás, aminek talán a legtöbben fogunk örülni nem más, mint az üzemidő hosszabbodása az iPhone 12-höz képest – 1,5 órával több az iPhone 13 Mini-n és 2,5 órával az iPhone 13-mon. A Pro modellek esetében 1,5 órával kapunk többet a 13 Prón és 2,5 órával az iPhone 13 Pro Maxon.

Kamera

iphone 13 uvegfolia00 large-iglass-iphone-uvegfolia

Felismerve a kamera jelentőségét a mai okostelefonokon, az Apple iPhone 13 nagyobb pixeleket tartalmaz a kamera érzékelőjében, lehetővé téve a több fény rögzítését gyenge fényviszonyok között is.

A belépő szintű iPhone 13 és iPhone 13 mini olyan kameratechnológiával rendelkeznek, mint például a stabilizáláshoz használt érzékelőváltás, amely tavaly úttörőként debütált a csúcskategóriás iPhone 12 Pro Max készüléken.

A filmkedvelőknek és a kezdő filmeseknek szánt iPhone 13 Pro mozi móddal is rendelkezik, amely lehetővé teszi a mozi stílusú élességállítási technikákat videózás közben. Ez a mód követi az arcokat és mozgatja a fókuszt témáról témára, amikor mozis stílusú filmeket szeretnénk készíti.  Ezek az effektusok  utólag is hozzáadhatók, ahogy a mélység és a fókusz kiválasztása is.

Az iPhone Pro kamerarendszere drámai javulást hoz gyenge fényviszonyok mellett, valamint lenyűgöző 6-szoros optikai zoomtartományt kínál az ultra szélestől kezdve a 3-szoros telefotóig. Az ultraszéles lencse használatával az Apple iPhone 13 Pro egészen közelről is jól teljesít az új makró fényképezési móddal, amely nem igényel további objektívet.

Az Apple továbbá bemutatta az iPhone “Stílusokat”, lehetővé téve a kívánt fényképezési stílusok beállítását – gondolj rájuk előre beállított “presetekként”, amelyek kihasználják a kamerarendszer előnyeit anélkül, hogy minden alkalommal részletesen módosítanod kellene a beállításokat.

Árazás

Természetesen az újdonságok mellé borsos árcédulát is kaptunk – itthon az alábbi árakon lehet majd hozzájuk jutni szeptember 17-től:

  • iPhone 13 mini (128 GB): 294 990 forint
  • iPhone 13 mini (256 GB): 334 990 forint
  • iPhone 13 mini (512 GB): 422 990 forint
  • iPhone 13 (128 GB): 334 990 forint
  • iPhone 13 (256 GB): 374 990 forint
  • iPhone 13 (512 GB): 462 990 forint
  • iPhone 13 Pro (128 GB): 424 990 forint
  • iPhone 13 Pro (256 GB): 464 990 forint
  • iPhone 13 Pro (512 GB): 552 990 forint
  • iPhone 13 Pro (1 TB): 640 990 forint
  • iPhone 13 Pro Max (128 GB): 464 990 forint
  • iPhone 13 Pro Max (256 GB): 504 990 forint
  • iPhone 13 Pro Max (512 GB): 592 990 forint
  • iPhone 13 Pro Max (1 TB): 680 990 forint

Te hogy érzel az iPhone 13-mal kapcsolatosan? Ezt vártad az újdonságoktól vagy inkább csalódás ért? Mit fogsz elsőként beszerezni?

Köszönjük a figyelmed! Ha Te már biztosan lecsapsz az új iPhone-okra, ITT már meg is találod prémium iPhone 13 üvegfólia, iPhone 13 Pro üvegfólia és más prémium iPhone kiegészítő termékeinket.

01940046 4362 4B80 B7A7 B25000416842-iglass-iphone-uvegfolia

128GB tárhelynél kezdődhet az iPhone 13, a Pro modellek 1TB opciót kapnak – Ezt tudjuk a keddi bemutató előtt

Már csak kettőt kell aludnunk az idei év számunkra egyik legizgalmasabb napjáig, az iPhone bemutatóig, ami Cupertinóban, az Apple Parkban kerül megrendezésre, idén pedig a “California Streaming” nevet kapta. Az utóbbi időszakhoz hasonlóan az esemény ismét csak online lesz majd látogatható.

A tavaly szeptemberi esemény az Apple Watchra összpontosított, miután az iPhone-t októberre halasztották, de idén a dolgok visszatérnek a normális kerékvágásba. Mire is számítunk? Természetesen várjuk az új iPhone 13 modelleket, az Apple Watch Series 7-et és esetleg az AirPods 3-mat is. Az új MacBook Pro modellek és új iPad-ek is vannak a láthatáron, de az Apple valószínűleg több őszi rendezvényt is tart idén, így ezutóbbiakra nem kedden számítunk.

Iphone-13-bemutato-uvegfolia

Az új iPhone-ok nagyon hasonlóak lesznek az iPhone 12 szériához – némi csavarral, természetesen. Kisebb notch mutatkozhat be, valamint a kamerákon is lesz némi fejlesztés: az Apple az érzékelő-eltolásos optikai képstabilizálást az egész iPhone 13 sorozatba elhozza és jobb Ultra Wide kamerát vezet be a Pro modellekhez. Érkezik a gyorsabb A15 chip, továbbá a még gyorsabb 5G technológia, de a legnagyobb dobás talán a Pro modelleknél várható 120 Hz-es ProMotion kijelző lesz.

Kuo, a “tévedhetetlen” iPhone elemző a lehetséges tárhelyopciókat is felfedte, amik pontosan a következők:

iPhone 13 mini és  iPhone 13

  • 128GB
  • 256GB
  • 512GB

iPhone 13 Pro és iPhone 13 Pro Max

  • 128GB
  • 256GB
  • 512GB
  • 1TB

Ami az Apple Watch Series 7-et illeti, hosszú évek után az első dizájnbeli frissítésre számítunk. Az új Apple Watch az iPhone-okhoz hasonlóan lekerekített szélű és vékonyabb is lehet, nagyobb teret adva a kijelzőnek.

2863E318 3FD9 4550 BD06 7DAA83118442-iglass-iphone-uvegfolia

A készülő harmadik generációs AirPods a pletykák szerint jobban hajaz majd a Pro verzióra, valamint felmerült a szilikon végek lehetősége is.

Kövess minket, hiszen az új iPhone-okról természetesen mindent megtudhatsz majd az iGlass-nél!

Köszönjük a figyelmed! ITT megtekintheted prémium iPhone üvegfólia és további prémium iPhone kiegészítő választékunkat!

iphone 12 pro uvegfolia-iglass-iphone-uvegfolia

iPhone 12 – Megéri most megvenni vagy inkább várj az idei iPhone-ra?

Annak már utánajártunk, megéri-e 2021-ben iPhone 11-et venni, de ha éppen azt tervezed leváltani, esetleg újabb készülékben gondolkozol, akkor számodra fontosabb kérdés az, hogy jó vétel-e most az iPhone 12 széria valamelyik tagja, legyen az a sima iPhone 12, az iPhone 12 Pro / Pro Max vagy az iPhone 12 mini. Most összegyűjtöttünk minden fontos, ennek eldöntéséhez szükséges infót!

Tény, hogy az idei iPhone számos újítással érkezik majd, de lehet, hogy ezek olyan változások, melyekre pontosan semmi szükséged nincs – ha pedig ez a helyzet, akkor számodra mindenképp jobb és gazdaságosabb vétel az iPhone 12 sorozatból választani. Nézzük is, mik még a mellette szóló okok!

Méret és kijelző

A jelenlegi állás szerint az iPhone 13 ugyanolyan méretopciókban jön, mint az iPhone 12: marad tehát az 5,4-es mini, a 6,1-es standard, az extrákkal felszerelt 6,1-es Pro és a 6,7-es Pro Max verzió a lineup élén. Bármelyik is legyen a számodra legkényelmesebb méret, ez a faktor tehát nem ad okot a kivárásra.

Az ún. Ceramid Shield kerámia kijelző az iPhone 12-n mutatkozott be, mely még ellenállóbb védelmet ígér a törések ellen – ebben sem várunk nagy ugrást az idei évben. Azért megjegyeznénk, hogy ellenállóság ide vagy oda, az iPhone-ok kijelzői meglehetősen törékenyek, a kijelzőcsere pedig nem olcsó mulatság, ezért elengedhetetlen a megfelelő iPhone 12 üvegfólia használata.

iphone 12 pro uvegfolia large-iglass-iphone-uvegfolia

Kamera

Annak ellenére, hogy néhány izgalmas fejlesztés várható az iPhone 13-ban, az iPhone 12 és az iPhone 12 Pro egyaránt kiváló kamerákkal felszereltek. A Pro modellek teleobjektívvel is rendelkeznek (2x a Pro esetében, 2,5x a Pro Max esetében), de mind a négy telefon – beleértve az iPhone 12 mini is – erős főkamerával büszkélkedhet, a piacon elérhető egyik legjobb éjszakai móddal.

5G kapacitás

Ha számodra már fontos, hogy a telefonod tudja az 5G-t, akkor sem lősz mellé az iPhone 12-vel. Ha minden igaz, az iPhone 13 egy még jobb 5G Qualcomm modemet kínál majd, amely képes összesíteni az mmWave és a 6GHz alatti sávokat, de ezt nem látjuk elég nyomós oknak arra, hogy várj az iPhone 13-ra.

Teljesítmény

Az iPhone 13 állítólag egy még gyorsabb A15 Bionic chippel érkezik – ez szép és jó, de az A14 Bionic a teljesítményt tekintve így is lekörözi az androidos versenytársai többségét.  Szinte konkrétan egy igazi játékgép, így nehezen képzeljük el, hogy az iPhone 13 teljesítménybeli növekedése túlzottan drámai lehet.

Megéri az iPhone 12 vagy az iPhone 12 Pro?

iphone 12 uvegfolia large-iglass-iphone-uvegfolia

Akár az iPhone 12, akár a kivárás mellett döntesz, mindkét esetben egy kiváló telefont kapsz, így az, hogy merre húz a mérleg nyelve, leginkább a személyes preferenciádtól függ.

Ha még várnál néhány hónapot, bizonyára kiélvezed majd az iPhone 13 még jobb fotózási képességeit, a kevésbé feltűnő notch-ot, a visszatérő Touch ID-t a nagyobb akksit és a várva-várt 120Hz-es kijelzőt.

Azonban, mivel nem várunk nagy változást sem az 5G, sem a tárhelyopciók, a teljesítmény, a töltés, sem a méretek tekintetében, bátran vásárolhatod meg most az iPhone 12-t. Ha pedig az ár is fontos szempont, akkor biztos lehetsz abban, hogy e tekintetben is jobban jársz majd az új sorozat megjelenése után.

Köszönjük a figyelmed! ITT megtekintheted prémium iPhone 12 üvegfólia és további prémium iPhone kiegészítő választékunkat!

fotozz es nyerj iglass pro utalvanyt2-iglass-iphone-uvegfolia

Játssz most az iGlass-el és nyerd meg a heti három 30.000 Ft értékű kupon egyikét!

Szeretnél egy 30.000 forint értékű iGlass utalványt nyerni? Akkor most jól figyelj, mert egy eddig sosem látott lehetőséget hoztunk Neked: játssz velünk szeptemberben az Instagramon és nyerd meg a heti három kupon egyikét – ehhez pedig nem is lesz másra szükséged, mint az iPhone-odra és némi kreativitásra. Hogy hogyan? Eláruljuk!

Valószínűleg nem vagyunk vele egyedül, ha azt mondjuk: az iPhone-unk lett az elsőszámú fényképezőnk. Akár szelfizünk, akár egy utazáson fedezünk fel új tájakat, akár csak az utcán sétálva látunk meg valami szépet, egyből a telefonunkat vesszük elő, hogy megörökítsük. Éppen ezért arra gondoltunk, szeretnénk megmutatni, mennyi lehetőség is rejlik még az iPhone-os fotózásban!

Ha szeretnél részt venni a játékban, nincs más dolgod, mint készíteni egy természetfotót az iPhone-oddal, feltölteni a saját Instagram oldaladra, majd ellátni az #iglass hashtaggel. Kész is vagy: a résztvevők között szeptember végéig minden héten három (!) 30.000 forint értékű iGlass utalványt sorsolunk ki, a legjobb képeket pedig mi is megosztjuk az iGlass Hungary Instagram oldalán. Így összesen 12 kupon talál majd gazdára.

fotozz es nyerj iglass pro utalvanyt large-iglass-iphone-uvegfolia

Ha mindez nem lenne elég kedvcsinálónak, segítünk, mi mindenre használhatod fel a 30.000 forint értékű nyereményt. A kuponnal például akár két iGlass Pro kijelzővédő üvegfóliát is vásárolhatsz, amely nemcsak a legprofibb, kimagaslóan karc- és ütésálló, teljesen láthatatlan prémium üvegfóliánk, hanem egyedülálló módon 365 napos kijelzőcsere garanciát is adunk hozzá, azaz, ha 1 éven belül betörne alatta a kijelződ, mi ingyen kicseréljük azt. Biztosítsd be előre a saját iPhone-od védelmét vagy lepj meg vele egy számodra fontos személyt is!

Az iGlass Pro üvegfólia mellett beszerezheted még többek között az iGlass Case tokot, az iGlass Cable szakadásmentes töltőkábelt, az AirPods tokot vagy a legújabb iGlass Privacy Prót is. Ebből nem érdemes kimaradni – mi szóltunk! Izgatottan várjuk a kreatív fotóitokat egészen szeptember végéig.

Köszönjük a figyelmed! ITT megtalálod Instagram oldalunkat a játék pontos részleteivel, ITT pedig megtekintheted prémium iGlass termékeink teljes választékát!