egyre nagyobb a vita az lcd iphone korul02 1-iglass-iphone-uvegfolia

Egyre nagyobb a vita az LCD-iPhone körül – mikor és milyen színekben érkezik?

Ahogy közeledik a legújabb iPhone-ok megjelenése, úgy kapnak szárnyra napról-napra a gyakran egymásnak is ellentmondó pletykák. Most éppen ismét a 6,1-es LCD-iPhone került a középpontjukba: most akkor milyen színekben és mikor fog érkezni a készülék?! Az iGlass utánajárt!

egyre nagyobb a vita az lcd iphone korul01-iglass-iphone-uvegfolia

Korábban beszámoltunk Ming-Chi Kuo azon jelentéséről, melyben a félelmetesen pontos Apple-elemző különböző színekben jósolta a fenti iPhone megjelenését. Most pedig a Macotakara nevű japán weblap is megerősítette mindezt – azonban a konkrét színeket illetően nem teljes az egyetértés…

Kuo eredeti jelentése szerint a 6,1 hüvelykes méretű iPhone arany, szürke, fehér, kék, piros és narancssárga színekben fog kijönni. A Macotakara viszont – a beszállítói forrásaikra hivatkozva – állítja, hogy az LCD-modell az iPhone X-hez kínált bőrtokokhoz hasonló színválasztékban lesz elérhető. Hogy mit is jelent ez? Szerintük fehér, fekete, élénk sárga, rikító narancs, elektromos kék, valamint szürkésbarna/arany változatokat. Ezutóbbi jobban hasonlít az iPhone 5C felhozatalához, amelyet zöld, kék, sárga, rózsaszín és fehér színekben lehetett kapni.

egyre nagyobb a vita az lcd iphone korul02-iglass-iphone-uvegfolia

Érdemes megjegyezni, hogy Kuo-val ellentétben a Macotakara nem említ piros verziót a 6,1-es iPhone-ból. Ezt viszont könnyen betudhatjuk annak is, hogy az Apple az iPhone 8-hoz hasonlóan egy évközbeni, különleges kiadásra tartogatja a (RED) modellt.

A Macotakara előrejelzései tehát:

•Fehér

•Fekete

•Élénk Sárga

•Rikító Narancs

•Elektromos Kék

•Szürkésbarna/arany

Ming-Chi Kuo előrejelzései pedig:

•Arany

•Szürke

•Fehér

•Kék

•Piros

•Narancssárga

Mindenesetre annyi szinte biztos, hogy az idei 6,1-es iPhone lesz az 5C óta az első, amely ilyen széles színválasztékkal érkezik. Ez logikus is, hiszen az 5C is egy megfizethetőbb, pénztárcabarátabb változatnak készült, csak úgy, ahogyan azt az LCD-iPhone-tól is várjuk.

egyre nagyobb a vita az lcd iphone korul04-iglass-iphone-uvegfoliaVisszatekintés: az iPhone 5C változatai

Ráadásul nem csak az említett modell színeinek kérdése okozott “vitát”: egy elemző állítja, hogy problémák akadtak az LCD-kijelzővel, így a készülék megjelenése akár egy egész hónapot, októberre is csúszhat. Szerinte a másik két modell (az iPhone X utódja és az iPhone X Plus) viszont zavartalanul, az eredeti, szeptemberi időpontban kijön.

Az LCD-iPhone széles színskálája mellett hozzátennénk azt is, hogy az idei csúcskategóriás iPhone X valószínűleg aranyban is megjelenik majd. A kiszivárgott prototípusoknak köszönhetően köztudott, hogy az Apple már tavaly is tervezett egy arany iPhone X-et, azonban az akkor végül nem valósult meg.

egyre nagyobb a vita az lcd iphone korul05-iglass-iphone-uvegfolia

Te melyik színskálát preferálnád az új iPhone-ból? Van olyan konkrét szín, amit kimondottan szívesen látnál? Várjuk kommentben!

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone felhasználó vagy, Itt megtalálod iGlass kijelzővédő termékeinket.

sosem lattuk meg ilyen kozelrol a vadiuj lcd iphonet01-iglass-iphone-uvegfolia

Sosem láttuk még ilyen közelről a vadiúj LCD-iPhone-t

Egy vadiúj koncepciókép-sorozat jelent meg az idei 6,1-es LCD-iPhone-ról, amely alátámasztani látszik az eddigi pletykákat – legalábbis ami a készülék külsejét illeti.

A fotók a Sanfeng nevű kiegészítőket gyártó cégtől származnak és az első igazi rápillantást engedik meg az év talán legjobban várt iPhone-jára. Természetesen már mi is nagyon készülünk az iGlass-nél – nézzük, mit tudunk eddig a középkategóriás modellről!

sosem lattuk meg ilyen kozelrol a vadiuj lcd iphonet02-iglass-iphone-uvegfolia

A 6,1-hüvelykes LCD iPhone valószínűleg az OLED-kijelzővel felszerelt társaihoz hasonló kinézettel érkezik. A képernyő tetején ugyanúgy megjelenik majd az érzékelőknek kialakított felső kivágás, vagyis a “notch”, azonban azoknál (és az iPhone X-nél) valamivel szélesebb kávákat kap. Ez főként annak köszönhető, hogy az LCD-kijelzők kevésbé hajlékonyak az OLED-panelekhez képest.

Ami pedig a telefon hátulját illeti: a kamera a jelenlegi iPhone 8-hoz hasonlóan egyszeres lesz, azonban a képek (és a korábbi pletykák) szerint maguk a lencsék annál némivel nagyobbak lehetnek. Ez könnyen jelezhet egy jobb fényérzékelős, így összességében is jobb minőségű kamerát.

A vázlatok nem adják vissza a készülék arányait, így csak a várakozásokra hagyatkozhatunk: az LCD iPhone valószínűleg épp az iPhone X és az X Plus között helyezkedik majd el méretben. Bár a fotók csak az asztoszürke változatot ábrázolják, egyes források szerint a pénztárcabarátabb változat – talán éppen az “alacsonyabb” kategória egyik jelzéseként – élénkebb színekben, például sárgában, pinkben, pirosban, kékben vagy narancssárgában is megjelenhet.

sosem lattuk meg ilyen kozelrol a vadiuj lcd iphonet04-iglass-iphone-uvegfolia

A fizikai gombok és a Home gomb hiánya mind-mind az iPhone X-et tükrözik – a méretet, a kávákat és a kamerát leszámítva tehát kijelenthetjük, hogy a 6,1-es LCD iPhone dizájnja igencsak hasonló lesz a 2017-es iPhone X-hez.

Elnevezés, ár és megjelenési dátum

A koncepcióképek forrása meglepő módon “iPhone 9” néven emlegeti a készüléket, de érdemes megjegyezni, hogy valójában semmi nem indokolná ezt az elnevezést. Elég csak megnéznünk a tavalyi év iPhone-névadási sémáját ahhoz, hogy megbizonyosodjunk róla, a végső befutó még szinte nyitott kérdés.

sosem lattuk meg ilyen kozelrol a vadiuj lcd iphonet03-iglass-iphone-uvegfolia

És hogy mennyibe is fog kerülni az év legmegfizethetőbb iPhone-ja? A vélemények nagyon megoszlanak, így mi a legmegbízhatóbbat, Ming-Chi Kuo-ét emelnénk ki: a szinte tévedhetetlen Apple-jós szerint a készülék ára 700 dollár, azaz kb. 195 ezer forint alatt lesz – természetesen külföldön.

A 6,1-es iPhone nagy valószínűséggel az Apple őszi keynote-ján, az iPhone X utódjával és az iPhone X Plus-szal együtt fog bemutatkozni. Annyit pedig elárulhatunk: az új iPhone-ra gyártott tokok és fóliák biztosan nem lesznek kompatibilisek a korábbiakkal.

Te várod már az új iPhone-okat? Hogy tetszik az LCD-változat?

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone felhasználó vagy, Itt megtalálod iGlass kijelzővédő termékeinket.

igy teszed tonkre az iphone od akksijat0-iglass-iphone-uvegfolia

Így teszed tönkre az iPhone-od akksiját – lehet, hogy nem is tudsz róla!

Az akksid egészsége az egyik legjobb mutatója annak, mennyire is vigyázol az iPhone-odra. Tudjuk, igyekszel – de vajon gondoltad volna, hogy a legbevettebb szokások sokszor többet ártanak, mint használnak neki?

Az iGlass most összegyűjtötte a legkézenfekvőbb eseteket, hogyan teszed akaratodon kívül tönkre az iPhone-od akksiját, hogy segítsünk elkerülni a felesleges károkat!

Elfelejted kikapcsolni

igy teszed tonkre az iphone od akksijat04-iglass-iphone-uvegfolia

A leállítás kényszerítése talán a legegyszerűbb és leggyorsabb módszer, ha egy iPhone lefagy vagy váratlan hibát jelez – de ezeket az eseteket leszámítva Te sem kapcsolod ki túl gyakran, iGaz?

Ha a készülék 0-24 bekapcsolt állapotban van, az túl nagy stressz az akkumulátor számára. Csak úgy, mint a számítógépek esetében, néha-néha az iPhone-okat is ki kell kapcsolni. Ez a megérdemelt szünet időnként jár az akksinak, cserébe pedig csodákat művel annak élettartamával!

Extrém időjárásnak teszed ki

igy teszed tonkre az iphone od akksijat01-iglass-iphone-uvegfolia

Az extrém forróságtól a jéghidegig nem meglepő, hogy a szélsőséges időjárás megviseli az akkut és a telefont. A meleg tönkreteheti a hardvert, a hidegebb hőmérséklet pedig – szószerint – lefagyaszthatja az iPhone-odat.

Ez azt is jelenti, hogy érdemes óvatosnak lenned azzal, hogy bevidd az iPhone-odat a fürdőszobába zuhanyzáshoz, valamint sose vidd be szaunázni vagy szoláriumba! Bár elsőre ártatlannak tűnhetnek, a hirtelen hőmérsékletváltozások (különösen párával kiegészítve) hosszútávon súlyos károkat okozhatnak.

(Túl) Gyakran töltöd vezeték nélkül

igy teszed tonkre az iphone od akksijat02-iglass-iphone-uvegfolia

Minden kényelem ellenére az iPhone 8 és az X vezeték nélküli töltése akár ártalmas is lehet. Egy hosszú kutatás szerint (melyet egy író és a ZDNet közösen végeztek) a vezeték nélküli töltés hamarabb teszi elavulttá az akksit, mint a hagyományos kábeles verzió.

Hogy mi ennek az oka? A vezeték nélküli töltés folyamatában az iPhone akkumulátora nem jut “szünethez” – ezáltal keményebben dolgozik és rövidebb idő alatt több töltési ciklust tesz meg.

Régi/sérült kábellel töltöd

igy teszed tonkre az iphone od akksijat03-iglass-iphone-uvegfolia

Tudjuk, mennyire sérülékenyek a töltőkábelek, legyen szó akár eredeti, akár utángyártott változatokról. Pontosan ezért csábító lehet addig használni egyet, amíg csak működik, hiába sérült, esetleg szakadt már.

Érdemes azonban óvatosnak lenni: a rossz állapotú töltők nemcsak tűzveszélynek teszik ki az iPhone-odat, hanem olyan negatív töltetet bocsáthatnak ki, amelyek súlyosan károsíthatják az akksit vagy akár magát a telefont. Lehet, hogy ezért merül olyan gyorsan az iPhone-od?!

KATT Ide és Olvasd el, hogyan nézheted meg az iPhone-od akkujának egészségi állapotát!

Te betartod ezeket a “szabályokat”? Ha eddig nem, érdemes odafigyelned – reméljük, segíthettünk!

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone felhasználó vagy, Itt megtalálod iGlass kijelzővédő termékeinket.

37A19682 7149 4069 BEA9 56DAEFFD260A-iglass-iphone-uvegfolia

Sosem látott színekben jöhetnek az új iPhone-ok

Többféle színváltozatban érkezhetnek az új iPhone modellek – derült ki Minh-Chi Kuo legújabb jelentéséből. A tévedhetetlen Apple-jós szerint a 6,5-hüvelykes OLED-iPhone fekete, fehér és egy (ismét) új arany, a 6,1-es LCD-kijelzős pedig továbbá szürke, kék, piros és narancssárga színben debütálhat az előzőek mellett.

Ha hihetünk a jelentésnek, – márpedig Kuo előrejelzéseit érdemes komolyan venni – akkor az Apple idén legalább 4 új színnel áll elő, ami igencsak szokatlan lépés a vállalattól. A HIV-fertőzötteket támogató alapítványt támogató 7-es és 8-as modellekből megjelent Product (RED) piros színén kívül ugyanis elég régen láttunk már élénk árnyalatokat – narancssárgát pedig még soha.

1B339E03 A659 4788 BA04 AB2C020FFA4A-iglass-iphone-uvegfolia

Utoljára 2013-ban, az iPhone 5C hozott színeket a palettára, amely zöld, kék, sárga, pink és fehérben mutatkozott be és szintén egy megfizethetőbb alternatívát jelentett az akkor csúcskategóriás iPhone-okra. Egyébként pedig kénytelenek voltunk a tokokra támaszkodni, (például a színes iGlass Case-ekre 😉) ha fel szerettük volna dobni készülékünket.

Arról, hogy idén színes iPhone-ok érkeznek, nem ez az első felröppent pletyka. Többször hallhattunk már arról, hogy az Apple idén tervez előállni a tavaly elmaradt arany iPhone X-szel. Később pedig napvilágot látott egy olyan feltevés is, miszerint a 6,1-es, középkategóriás modell a drágább társaitól való megkülönböztetés jeleként az 5C-hez hasonló színes, műanyag hátlapot kap majd.

A mostani tehát egy harmadik verzió – a 9to5Mac pedig már elő is állt az első koncepcióképekkel. Nekünk az iGlass-nél eddig ez a kedvenc elképzelésünk!

91303448 9845 4375 9D4D B380423CA39B-iglass-iphone-uvegfolia

Ti mit gondoltok? Tetszenek a színes iPhone-ok vagy maradnátok a klasszikus változatoknál?

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone felhasználó vagy, Itt megtalálod iGlass kijelzővédő termékeinket.