3F3B3D56 B252 493C 85D5 4216A2E93333-iglass-iphone-uvegfolia

Nálad is hibás volt az iOS 11? Itt is van az első frissítés!

Tegnap, szeptember 26-án reggel, azaz pontosan egy héttel az iOS 11 megjelenése után az Apple már meg is jelentette az iOS 11.0.1. frissítést. Ha hozzánk hasonlóan Neked is sok problémád akadt az első verzióval, mindenképp érdemes letöltened!

0B237471 B009 4ABC 886E 4C6E9E02FF33-iglass-iphone-uvegfolia

Az iOS 11.0.1. elsősorban egy biztonsági frissítés, azonban sok, az iOS 11-ben felmerült problémára is megoldást ígér. A leggyakoribbak ezek közül az akkumulátor gyorsabb merülése, a telefonálással kapcsolatos gondok (sok esetben nem hallottuk a hívó, vagy a hívott felet), valamint a Mail alkamazás meghibásodása. Ezenkívül arra is sokan panaszkodtak, hogy a Bluetooth és a Wi-Fi nem teljesen kikapcsolható a Vezérlőközpontból.

A3D4862D FFF4 4C78 8672 B4EC43642EA5-iglass-iphone-uvegfolia

A frissítés a megszokottnál nagyobb helyet, pontosan 279,3 MB-ot foglal el, amiből arra következtethetünk, hogy az valóban sok hibajavítást tartalmaz. Ekkora újításnál, mint az iOS 11, természetesen nem meglepő, hogy az első hivatalos verzió még itt-ott problémásan működött, azonban reméljük, az Apple-nek sikerült ezek nagy részét kiküszöbölnie egy hét alatt. Mindenesetre jó látni, hogy a vállalat azonnal akcióba lépett a panaszok beérkezését követően – kíváncsiak vagyunk, mennyit sikerült ténylegesen megoldania és mi az, amire a következő frissítésig várnunk kell.

93708F11 D67B 4552 B9F1 C56DDE3D14BE-iglass-iphone-uvegfolia

Ha az iPhone-od még nem kínálta fel magától a szoftverfrissítést, nincs más dolgod, mint a megszokott módon felkeresni a Beállítások->Általános->Szoftverfrissítés menüpontot. Az iOS 11 továbbra is iPhone 5S, illetve annál újabb készülékekre érhető el.

074A0EC7 F42E 4856 8A6E 0F456EE81CF9-iglass-iphone-uvegfolia

Ti rögtön letöltitek az iOS 11.0.1.-et? Milyen problémákat tapasztaltatok, miután iOS 11-re frissítettetek?

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone felhasználó vagy Itt megtalálod iGlass kijelzővédő termékeink.

02 1-iglass-iphone-uvegfolia

Mindent visz az iPhone 8 – itt vannak az első tesztek és vélemények

Az első vásárlók épphogy a kezükhöz kapták a tegnap megjelent iPhone 8-at és a 8 Plus-t, a készülékekről máris rengeteg pozitív vélemény és meglepő teszteredmény született. Ha az Apple eddig nem győzött volna meg, az iGlass most elárulja, miért nem csak az iPhone X-ről érdemes beszélni idén!

03 3-iglass-iphone-uvegfolia

Az iPhone 8 Plus-é a világ eddigi legjobb kamerája az okostelefonok történetében – derült ki egy neves kamerákkal foglalkozó vállalat, a DxO Labs jelentéséből. A teszt szerint mindkét 8-as modell sokkal jobb teljesítményt ért el az eddig legjobb iPhone-ként számon tartott 7 Plus-nál. Ezt elsősorban a HDR minőségű fotók megjelenítése, a részletek megőrzése, valamint az expozíció minőségének átfogó növekedése indokolta.  A cég továbbá megemlítette a zoom, valamint a Portré Mód jelentős feljavítását is.

iphone 8 plus bokeh 800x600-iglass-iphone-uvegfoliaA “Bokeh” effekt, vagyis a háttér elhomályosítása az iPhone 8 Plus-on

A kamera ezen kívül rossz fényviszonyok között is jól, viszonylag pontos expozícióval működött. Az iPhone 8 Plus a színeket is jobban adja vissza, mint a „kistestvére” – a DxO szerint a telefon alapvető kellék azon fotósok számára, akik szeretnének beltéri képeket készíteni. Ha van telefon, amely idén legyőzheti az iPhone 8-at – legalábbis ami a kamera minőségét illeti – az csakis egy másik Apple készülék lehet.

05 2-iglass-iphone-uvegfolia

Nemcsak a kamerájának minősége, de a telefon sebessége is nagy meglepetést okozott: az iPhone 8 Plus lélegzetelállítóan gyors egy okostelefonhoz képest. Egy szakértő honlap az iPhone 8 és a 8 Plus processzorát egy MacBook Pro-éval hasonlította össze, és akármilyen hihetetlen is, teszten az A11 Bionikus processzorral felszerelt telefonok bizonyultak gyorsabbnak. Persze az vitatható, mennyire érdemes egy telefont egy laptoppal összehasonlítani, hiszen azok (egyelőre) nem azt hivatottak egymást helyettesíteni, de egy biztos: az Apple 2017-es okostelefonjai valószínűleg hosszú ideig a piac leggyorsabbjai lesznek.

04 2-iglass-iphone-uvegfolia

A szakértők mellett az első vásárlók többsége is nagyon elégedett az iPhone 8-cal. A véleményezők többsége az üveg hátlap szépségét és érzetét, a True Tone kijelzőt, valamint az akkumulátor jelentősen hosszabb élettartamát emelte ki, mint fő pozitívum.

06-iglass-iphone-uvegfolia

iPhone 8 VS 8 Plus

07-iglass-iphone-uvegfolia

8 Plus frissen a dobozból

08-iglass-iphone-uvegfolia

Asztroszürkében is gyönyörű

Mindent összevetve azok, akik nem az iPhone X-re várnak, imádják az iPhone 8-at – az iGlass csapata szerint ez a készülék sem okozhat majd csalódást a leendő tulajdonosoknak. Ti örülnétek az iPhone 8-nak, vagy mindenképp az iPhone X-et vennétek meg?

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone felhasználó vagy Itt megtalálod iGlass kijelzővédő termékeink.

01 1-iglass-iphone-uvegfolia

Megérkezett az iOS 11: 10 újdonság, amiért megéri frissíteni

Az iOS 11-et magyar idő szerint ma, szeptember 19. este 7 órától tölthetjük le hivatalosan az Apple eszközeinkre. Bár néhány szolgáltatás, mint például az Apple Pay-jel való készpénzes fizetés még nem lesz elérhető a megjelenés napján, a szoftverfrissítés így is rengeteg új funkciót tartogat az elődeihez képest. Nézzük az iGlass 10 kedvenc újdonságát, amit eddig biztosan nem tehettünk meg az iPhone és iPad készülékeinkkel!

  1. Automatikus Szinkronizálás

02-iglass-iphone-uvegfolia

Az iOS 11 segítségével sokkal gyorsabban kezdhetjük majd el használni az új iPhone-unkat vagy iPad-ünket: a szoftverfrissítés tartalmaz egy „Automatic Setup” (automatikus beüzemelés) funkciót, amely az új iOS készülékre váltást hivatott megkönnyíteni. Csak tartsd az új eszközt közel a régihez, az iOS 11 pedig automatikusan szinkronizálja a rendszerbeállításokat és más adatokat, preferenciákat.

  1. Egykezes gépelés

03 2-iglass-iphone-uvegfolia

Ahogy az iPhone-ok egyre nagyobbá váltak, úgy lett egyre nehezebb az egy kézzel való gépelés is. Az iOS 11 végre ezen is változtat egy új mód hozzáadásával, amellyel a billentyűzetet a készülék valamelyik szélére  csúsztathatjuk. Ehhez nincs más dolgod, mint kiválasztani az Emoji nyelvet és elhúzni a billentyűzetet a kívánt oldalra.

  1. Vezetés mód

04 1-iglass-iphone-uvegfolia

Vezetés közben semmi esetre sem szerencsés üzenetet küldeni, az iOS 11 újdonsága pedig segít majd, hogy könnyebb legyen ellenállni a kísértésnek. Ha engedélyezzük a Beállításoknál, a „Ne Zavarjanak Vezetés Közben” mód automatikusan lenémítja majd az értesítéseket az úton, sőt, válaszol is az ismerőseinknek, tudatva, hogy épp a volán mögött ülünk.

  1. Gépelés a Sirinek

05 1-iglass-iphone-uvegfolia

A Siri vitathatatlanul az iOS egyik leghasznosabb és legkényelmesebb része, de használata eddig csak a hangvezérlésre korlátozódott. Az iOS 11-ben azonban a Beállítások>Általános>Kisegítő lehetőségek>Siri menüpontban a „Type to Siri” engedélyezésével a felhasználók a billentyűzet segítségével is előhívhatják, illetve utasíthatják a virtuális asszisztenst – ez tökéletes megoldás, ha csendesebb környezetben szeretnék azt használni, vagy egyszerűen csak nincs kedvük beszélni a telefonukhoz, mégis kiélveznék a Siri előnyeit.

  1. Több kép és videó tárolása

06 1-iglass-iphone-uvegfolia

Bár nem ez a legfeltűnőbb újítás, az iOS 11 jelentősen – akár kétszeresére – megnöveli a készülékeinken tárolható fényképek és videók számát. Úgy tűnik, innentől kevesebb időt kell majd töltenünk régi képeik százainak szelektálásával és törlésével.

  1. Wi-Fi jelszó megosztása

07 1-iglass-iphone-uvegfolia

Végre elfelejthetjük a hosszú, megjegyezhetetlen Wi-Fi jelszavak után való kérdezősködést: a szoftverfrissítéssel együtt érkezik az instant, automatikus Wi-Fi jelszó megosztás, amelyhez nincs más dolgod, mint közel tartani az iPhone-od egy másik, már a hálózathoz csatlakoztatott iOS-készülékhez, a jelszó pedig automatikusan bevitelre kerül. Varázslat!

  1. Fordítás a Siri-vel

08 1-iglass-iphone-uvegfolia

Az iOS 11 egyik legnagyobb dobásaként már korábban beharangozásra került a Siri hatalmas fejlesztése, még intelligensebbé válása. Ennek legfőbb mutatója az új, fordító üzemmód. A megjelenéskor a digitális asszisztens angol, kínai, spanyol, francia, német és olasz nyelvekre fordítja majd le a mondatokat – Mi azért reméljük, hogy ezt egy későbbi frissítés során még tovább bővíti az Apple.

  1. Képernyő-videó

01 1-iglass-iphone-uvegfolia

Az egyik kedvenc újdonságunk, hogy a jól megszokott screenshot-ok mellett ezentúl videót is készíthetünk a telefonunk képernyőjéről. A funkció könnyen megtalálható az átalakított Vezérlőközpontba építve. Az összes mentett képernyőfelvétel, a képernyőfotókhoz hasonlóan automatikusan mentésre kerül a Filmtekercsbe a gyors, egyszerű hozzáférhetőség és megosztás érdekében.

  1. Egyszerű böngészés a fájlok között

09 1-iglass-iphone-uvegfolia

Az iOS történetében először az Apple létrehozott egy „Files” névre keresztelt, a számítógépekéhez hasonló Fájlkezelő alkalmazást. Az app lehetővé teszi majd a fájlok közötti gyors keresést és böngészést, akár a készüléken, akár az iCloud-ban vagy egy külső helyen, például a Dropbox-ban tároljuk azokat.

  1. Kiterjesztett valóság

10 1-iglass-iphone-uvegfolia

Bár a Pokémon Go-t szinte már meg is untuk, ha a kiterjesztett valóságról van szó, az iOS 11 új szintre helyezi a fogalmat. Az ARKit fejlesztői eszköztár hozzáadásával a felhasználók előtt megnyílik a kiterjesztett valósággal működő alkalmazások és szolgáltatások új generációja – ennek egyedül a fejlesztők képzelete szabhat határokat. A lehetőségek száma végtelen.

Forrás: iDropNews

Mi az iGlass-nál már alig várjuk az iOS 11-et és biztosan telepítjük majd a szoftverfrissítést. Ti tervezitek letölteni? Melyik újdonságot várjátok a legjobban?

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone felhasználó vagy Itt megtalálod iGlass kijelzővédő termékeink.

13-iglass-iphone-uvegfolia

Összefoglaló: milyen újdonságokat mutatott be kedden az Apple?

Az Apple régóta várt Special Event névre keresztelt rendezvénye szeptember 12-én kedden került megrendezésre, első alkalommal az Apple Park-béli Steve Jobs Színházban. Bár az eseményt természetesen Mi is az iPhone X miatt vártuk a legjobban, a többi bemutatott termék mellett sem mehetünk el szó nélkül. Az iGlass most összefoglalta Nektek a Keynote legfontosabb részleteit, amelyekről senkinek sem érdemes lemaradnia!

01-iglass-iphone-uvegfolia

Az esemény magyar idő szerint este 7 órakor kezdetét vette, az első részben Tim Cook a Steve Jobs iránti szeretetről, az Apple atyjának életfilozófiájáról és a róla elnevezett helyszínről beszélt: “Ezt a színházat Steve-nek szenteljük, mert szerettük őt, és mert szerette az ilyen napokat.”

02-iglass-iphone-uvegfolia

Apple Watch Series 3

03-iglass-iphone-uvegfolia

Az Apple ügyvezető igazgatója az Apple Watch-al indította a termékek sorát – többek között megjegyezte, hogy az jelenleg a világ elsőszámú órája (megelőzve ezzel a Rolexet), valamint a 97%-os vásárlói elégedettséget – majd bemutatásra került a vadiúj, 4G/LTE képes okosóra.

04-iglass-iphone-uvegfolia

Az óra egyik fő jellegzetessége a cellularitás: ez azt jelenti, hogy nem szükséges a telefonunkat a közelben tartanunk ahhoz, hogy például hívást indítsunk, navigáljunk a térképen vagy zenét streameljünk. Az Apple Watch ezenkívül gyorsabb processzort, újratervezett Edzés alkalmazást és részletesebb pulzusmérőt (ez például képes időben jelezni, ha a viselője rosszullétét érzékeli) is kapott. Érdemes megemlíteni, hogy ez az első Apple Watch, amelyiken a Siri megszólal.

05-iglass-iphone-uvegfolia

A korábbiakhoz hasonlóan az Apple most is készül a Hermes luxusmárkával, valamint a Nike-val való együttműködésre az óra különleges kiadásainak megalkotása érdekében. Mi már alig várjuk a végeredményt!

Apple TV 4K

06-iglass-iphone-uvegfolia

Az Apple természetesen a TV közvetítő készülékét sem hagyta frissítés nélkül: a megújult Apple TV támogatja mind az ultra-magas felbontású 4K videót, mind a HDR-t, ezáltal radikálisan javulnak majd a képernyő színei és a kontraszt.

07-iglass-iphone-uvegfolia

A TV alkalmazás élőben közvetíti a híreket, az Apple pedig együttműködik többek között a Netflix-szel, hogy a 4K-s videótartalom mielőbb elérhető legyen az új Apple TV-n.

iPhone 8 & 8 Plus

08-iglass-iphone-uvegfolia

„És most… következzen az iPhone!” – hangzott el a rendezvényen, majd ismét Tim Cook lépett színpadra az iPhone 8 és a 8 Plus (amelyeket korábban iPhone 7S és 7S Plus néven emlegettünk) bemutatásával.

“Nincs még egy olyan készülék, ami akkora hatást gyakorolt volna a világra, mint az iPhone. Az első iPhone örökre megváltoztatta a technológiához való hozzáállásunkat a Multi-Touch bevezetésével. Az App Store megváltoztatta, hogyan dolgozunk, játszunk, tanulunk és kommunikálunk. Az iMessage és a FaceTime segítségével megváltoztattuk, hogyan teremtenek kapcsolatot az emberek. Az iPhone lenyűgöző, egyszerűen használható kamerát adott a kezünkbe. Ma pedig már sokkal intelligensebb, sokkal nagyobb tudású, sokkal személyesebb készülékek gyártására vagyunk képesek.”

09-iglass-iphone-uvegfolia

A vetítőn ekkor jelent meg a két vadiúj telefon: „Víz-és porálló. Új Retina kijelző. 4,7 és 5,5 hüvelykes változatban. 25%-kal hangosabb sztereó hangszórók.” – kezdték a felsorolást. Itt hangzott el az a bejelentés is, miszerint az iOS 11-et szeptember 19-étől tölthetjük majd hivatalosan le az iPhone-jainkra.

A 8 és a 8 Plus tulajdonképpen az iPhone 8 és a 7 Plus fejlesztett változatai. Mindkét készülék újdonsága az iPhone 4 üveg hátlapjához való visszatérés, valamint az iPad-ekben is megtalálható True Tone technológiával felszerelt, javított képernyő. A True Tone különlegessége, hogy alkalmazkodik a színhőmérséklethez, illeszkedve a környező fényekhez, bármilyen helyzetről is legyen szó.

11-iglass-iphone-uvegfolia

Szintén óriási változás az új A11-es Bionikus processzor, valamint a vezeték nélküli töltés. Ezenkívül nemcsak az iPhone X, hanem az iPhone 8-ak kameráit is a kiterjesztett valóság élményére optimalizálták: a 12-megapixeles kamera nagyobb, gyorsabb, és 83%-kal több fény megragadására képes, mint elődei. Az egyik kedvenc új iPhone 8 Plus funkciónk a Portré Megvilágítás, amely egy speciális gépi tanulás segítségével feltérképezi az arcot és alkalmazkodik a megvilágításhoz.

10-iglass-iphone-uvegfolia

Az iPhone 8 64 és 256 GB-os tárhellyel, Ezüst, Asztroszürke, valamint egy teljesen megújult Arany változatban lesz elérhető szeptember 22-től.

13-iglass-iphone-uvegfolia

iPhone X

14-iglass-iphone-uvegfolia

A Keynote sztárja természetesen a 10. évforduló alkalmából készült csúcskészülék, az Apple büszkesége, a jövő okostelefonja néven is emlegetett iPhone X (kiejtve: iPhone 10, azaz iPhone Ten) volt.

15-iglass-iphone-uvegfolia

A telefon rozsdamentes acélból készült és Space Gray (asztroszürke), valamint Ezüst színben érkezik új, 5,8-as Super Retina kijelzővel. A kijelző minden eddigi OLED kijelzőt felülmúl majd.

16-iglass-iphone-uvegfolia

A telefon feloldása – nem túl nagy meglepetésünkre – a Face ID, azaz a 3D-s arcfelismerő rendszer segítségével fog történni. A rendszer számára sem a sötétség, sem az idő múlása nem jelenthet akadályt – az ugyanis alkalmazkodik a felhasználója “öregedéséhez”, például a ráncok, vagy az őszes hajszálak megjelenéséhez.

18-iglass-iphone-uvegfolia

Mekkora az esélye, hogy valaki feltörje az iPhone-unk? A Face ID-val ez az arány 1 az 1 millióhoz (a Touch ID esetében ez 1:50.000-hez volt).

19-iglass-iphone-uvegfolia

Természetesen a Porté Megvilágítás, a kiterjesztett valóság és a vezeték nélküli töltés az iPhone X-nek is elengedhetetlen részei: ha többre vagy kíváncsi, az iPhone X-ről részletesen beszámoltunk Nektek itt!

AirPower

12-iglass-iphone-uvegfolia

Az Apple nagy meglepetése az AirPower nevű töltő-pad: a „vezeték nélküli jövő” fontos részeként bemutatásra került a jövő évre várható termék, amellyel egyszerre tölthetjük majd mindkét iPhone 8 modellt, az iPhone X-t, az Apple Watch-t, valamint a vezeték nélküli fülhallgatót, az AirPods-t.

17-iglass-iphone-uvegfolia

Tim Cook a következő szavakkal zárta az eseményt: „Az Apple-nél nagyon keményen dolgozunk, hogy varázslatos dolgokat hozzunk létre, és reméljük, tetszeni fog mindaz, amit ma bemutattunk. Úgy gondolom, Steve nagyon büszke lenne rájuk.”

Mi az iGlass-nál egyetértünk Tim szavaival és úgy gondoljuk, az Apple most igazán kitett magáért, az iPhone X pedig hozza azt a színvonalat, amire olyan régóta várunk. Ti mit gondoltok? Melyik terméket szereznétek be a legszívesebben?

(Forrás: iClarified)

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone felhasználó vagy Itt megtalálod iGlass kijelzővédő termékeink.

iphonex-iglass-iphone-uvegfolia

Minden, amit az új iPhone-ról tudni kell

Elérkezett a várva-várt nap: ma magyar idő szerint 19:00-tól kezdetét vette az Apple szeptember 12-i különleges eseménye az Apple Park-ban található Steve Jobs Színházban. A rendezvény sztárja természetesen az új, jubileumi iPhone készülék, az iPhone X volt. Íme az iGlass exkluzív összefoglalója mindarról, amit a csúcstelefonról tudni érdemes!

300142 64-iglass-iphone-uvegfolia

Tim Cook a következő mondattal indította a 2017. évi iPhone-ok bemutatását: “Nincs még egy olyan készülék, ami akkora hatást gyakorolt volna a világra, mint az iPhone.” – hozzátéve azt is, hogy ma már a kezdetinél sokkal intelligensebb, sokkal nagyobb tudású és sokkal személyesebb termékeket képesek gyártani.

300232 640-iglass-iphone-uvegfolia

Elsőként az üveg hátlappal ellátott, 3 színváltozatban elérhető iPhone 8 és az iPhone 8 Plus (melyeket korábban 7S és 7S Plus néven emlegettünk) került bemutatásra – ezekről később bővebben is beszámolunk Nektek. Itt hangzott el az a bejelentés is, miszerint az iOS 11-et szeptember 19-étől tölthetjük majd hivatalosan le az iPhone-jainkra.

Ekkor pedig már csak egy dolog maradt hátra…

Az új iPhone neve nem más, mint iPhone X (kiejtve: iPhone 10, azaz iPhone Ten.)

300288 640-iglass-iphone-uvegfolia

A telefon rozsdamentes acélból készült és Space Gray (asztroszürke), valamint Ezüst színben érkezik új, 5,8-as Super Retina kijelzővel. A kijelző minden eddigi OLED kijelzőt felülmúl majd.

300291 640-iglass-iphone-uvegfolia

Hogyan “ébresztheted” majd fel az iPhone 10-ed, ha megszűnik a Home gomb? Csak koppints a kijelzőre vagy emeld fel azt.

300294 640-iglass-iphone-uvegfolia

Ezután irány a Főképernyő – ehhez húzd fel alulról a képernyőt. Az alkalmazáskezelő ugyanígy lesz megnyitható, ha egy kis szünetet tartunk a felhúzás után.

A Sirit pedig az oldalsó (Alvás/Ébresztés) gombbal hívhatjuk majd elő.

300316 640-iglass-iphone-uvegfolia

A telefon feloldása – nem túl nagy meglepetésünkre – a Face ID, azaz a 3D-s arcfelismerő rendszer segítségével fog történni. A rendszer számára sem a sötétség, sem az idő múlása nem jelenthet akadályt – az ugyanis alkalmazkodik a felhasználója “öregedéséhez”, például a ráncok, vagy az őszes hajszálak megjelenéséhez.

Mekkora az esélye, hogy valaki feltörje az iPhone-unk? A Face ID-val ez az arány 1 az 1 millióhoz (a Touch ID esetében ez 1:50.000-hez volt).

300307 640 1-iglass-iphone-uvegfolia

A TrueDepth Kamera többek között Animoji készítésére is használható lesz: a telefon az arckifejezésünket azonnal érzékeli majd, ezt pedig ráhelyezi az Emoji-ra. Az elkészült műveket iMessage-n keresztül azonnal meg is oszthatjuk.

300321 640-iglass-iphone-uvegfolia

A jobb felső sarokból egy lehúzással előhívható a Vezérlőközpont:

300324 640-iglass-iphone-uvegfolia

Természetesen a kamera is nagy fejlesztésen ment keresztül. Duális optikai stabilizáció, még jobb LED vaku, tovább javított zoom, kétszer jobb fényérzékelés – hogy csak néhányat említsünk. Ezentúl Portré módban is szelfizhetünk majd, ebben pedig a vadiúj funkció, a Porté Megvilágítás lesz a segítségünkre.

300337 640-iglass-iphone-uvegfolia

Egy hír, aminek mindenki nagyon fog örülni: akár 2 órával meghosszabbított használati idő.

300342 640-iglass-iphone-uvegfolia

Az Apple a várva-várt funkciót, a vezeték nélküli töltést sem hagyta ki az iPhone X-ből. Az újdonság pedig az Apple “szőnyege”, amire nemcsak az iPhone-t, hanem az új Apple Watch-t és az új AirPods-t is ráfektethetjük tölteni.

300364 640-iglass-iphone-uvegfolia

Az iPhone X 64 és 256 GB-os tárhellyel jelenik meg. Előrendelhető október 27-től, 999 dolláros áron. A boltok polcaira pedig november 3-án kerül majd (sajnos ez csak az Egyesült Államok…)

300373 640-iglass-iphone-uvegfolia

Ez az iPhone X. Az iPhone jövője.

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone felhasználó vagy Itt megtalálod iGlass kijelzővédő termékeink.

299899 640-iglass-iphone-uvegfolia

A végleges iOS 11 mindent elárult az új iPhone-ról

Már csak 2 napra vagyunk a Steve Jobs Színházban megrendezésre kerülő nagy eseménytől, ahol az Apple állítólag történelmet készül írni, a bemutató napjához közeledve pedig egyre több információ és pletyka szivárog ki az idei év iPhone-készülékeiről. Az iGlass-nál dolgozunk azon, hogy kedden is elsőként értesülhessetek a fejleményekről – addig is nézzük, milyen érdekességekre derült fény a hétvége során!

Az elnevezések

iphone8dummy1-iglass-iphone-uvegfolia

Egy fejlesztő, Steve Troughton-Smith szinte biztosan állítja, hogy a bemutatott telefonok az

  • iPhone 8,
  • a 8 Plus és az
  • iPhone X

nevet kapják majd. Nem ő az első, aki szerint elfelejthetjük a 7S és a 7S Plus elnevezést, hiszen azok helyett egyből a 8 érkezik, így Mi is ezt a megoldást tartjuk a legvalószínűbbnek. A szakértő iPhone X nevet – amely helyett legutóbb az iPhone Edition merült fel – pedig egyszerűen az iPhone 10. évfordulójával magyarázza.

Animoji

iphone 8 animoji leak-iglass-iphone-uvegfolia

Mi lehet még az Emoji-nál is kifejezőbb? Az iPhone X egyik exkluzivitásaként érkezik az Animoji, azaz a mozgó Emoji, amelyeket ráadásul a saját arckifejezésünkkel szabhatunk testre, köszönhetően a telefon régóta várt 3D-s érzékelőinek. Egy egész lista jelent meg arról, milyen grimaszokat használhatunk majd a mozgóképek elkészítéséhez: az iPhone képes lesz az arcunk szinte minden részletét beazonosítani és eldönteni, hogy arról boldogság, vagy épp szomorúság árulkodik.

screen shot 2017 09 09 at 08 03 43-iglass-iphone-uvegfolia

A képernyő

iphone x status bar 2-iglass-iphone-uvegfolia

Az iPhone X formája eddig sem volt rejtély, de a képernyő elrendezéséről eddig nem lehetett igazán pontos elképzelésünk. Egészen mostanáig, ugyanis a végleges iOS 11 megjelenése ezt is elárulta: a fotón látszik, hogy az érzékelő sáv foglalja el a kijelző közepét, az ikonok pedig ennek két oldalán helyezkednek el – bal oldalt az óra, jobb oldalt pedig a térerőt, a Wi-Fi-t és a töltöttséget jelző ábrák. A képen látható az is, hogy a kis “fül” animált lesz: például amikor töltőhöz csatlakoztatjuk az iPhone-t, az akkumulátor ikonja egy pillanatra megnő.

Face ID

face id set up ios 11-iglass-iphone-uvegfolia

Egy ideje fennáll a feltételezés, hogy a Touch ID-t teljes egészében a 3D-s arcfelismerés, vagyis a Face ID fogja helyettesíteni az új OLED iPhone-ban. Most ennek működésébe is több betekintést kaptunk: a Face ID bekapcsolása előtt a telefon arra kér majd, hogy finoman mozgassuk a fejünket különböző irányokban, miközben az egy kört rajzol az arcunk köré és részletesen beszkenneli azt (ez a részletesség gondoskodik arról is, hogy más telefonokéval ellentétben az arcfelismerő ne legyen megtéveszhető egy fotó segítségével.) Ha ez kész, az arcunk bekerül a rendszerbe és annak segítségével oldhatjuk fel a telefont, tölthetünk le alkalmazást, és végezhetünk el minden mást, amihez eddig az ujjlenyomatunkra volt szükség.

Természetesen a fentieken kívül még sok-sok apró részlet szivárgott ki, és valószínűleg legalább ennyi az olyan újdonság, amelyet csak kedden tudunk meg, egy viszont biztos: Mi izgatottabban várjuk az új iPhone-t, mint valaha. Nektek hogy tetszenek ezek az újítások?

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone felhasználó vagy Itt megtalálod iGlass kijelzővédő termékeink.

IMG 7349-iglass-iphone-uvegfolia

Vajon mi történik a Home gomb funkcióival az iPhone Edition-ben?

A 6 nap múlva debütáló iPhone Edition-ről (amelyet korábban iPhone 8 néven emlegettünk) köztudott, hogy Home gomb nélkül érkezik – ráadásul a legfrissebb értesüléseink szerint az Apple annak még virtuális változatát is kihagyja a készülékből. Mivel eddig meglehetősen sok funkciót a Home gomb segítségével aktiválhattunk, adott a kérdés: mi történik majd ezekkel?

IMG 7352-iglass-iphone-uvegfolia

Az Apple teljesen újratervezett iPhone-jában a Home gomb egyes funkcióit állítólag szoftveralapú kéz- és egyéb mozdulatok, gesztusok váltják majd fel. Míg a Touch ID helyébe nagy valószínűséggel a továbbfejlesztett Face ID, azaz az arcfelismerő rendszer lép, az, hogy hová kerülnek a Home gomb egyéb funkciói, továbbra is kérdéses.

IMG 7350-iglass-iphone-uvegfolia

Egy szemfüles szakértő a HomePod árulkodó kódjában olyan jelekre bukkant, hogy a Siri a lezároló-gomb segítségével lesz előhívható. Ez érdekes kérdéseket vet fel: például ha most hosszan lenyomva tartjuk a Ki/Bekapcsoló gombot, azzal a telefon kikapcsolását tesszük lehetővé – ha ez a funkció nem költözik teljesen máshová, az Apple-nek valahogy módot kell találnia arra, hogy a gomb egyértelműen meg tudja különböztetni a két parancsot.

IMG 7351-iglass-iphone-uvegfolia

Azonban nem a Siri aktiválása az egyetlen lehetséges iOS-funkció, ami a lezáró-gombba kerülhet át. Az iGlass legújabb információi szerint a gombot akár az épp használt alkalmazások közötti váltogatásra, sőt, a Kamera elsötétítésére is használhatjuk majd. A sok újítás magyarázhatja azt is, miért tűnik a Lock gomb az eddigieknél sokkal nagyobbnak az iPhone Edition-ről készült koncepcióképeken.

Természetesen sok részlet még mindig nyitott kérdés az iPhone Edition-nel kapcsolatban, egyes újításokat még elképzelni sem könnyű, de már nem kell sokat várnunk, hiszen az már hivatalos, hogy szeptember 12-én mindenre fény derül.

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone felhasználó vagy Itt megtalálod iGlass kijelzővédő termékeink.

IMG 7239-iglass-iphone-uvegfolia

Mindent rosszul gondoltunk a 2017-es iPhone-okról?

Az Apple által kiküldött sajtómeghívók megerősítették, hogy az idei iPhone készülékek, valamint a 3. generációs Apple Watch és a 4K-s Apple TV bemutatójára szeptember 12-én, kedden kerül sor az Apple Parkban. Azonban kevesebb, mint két héttel a nagy esemény előtt váratlan jelentés látott napvilágot, amely megkérdőjelezi mindazt, amit eddig tudni véltünk a 2017-es iPhone-okról.

IMG 7236-iglass-iphone-uvegfolia

Eddig úgy sejtettük, a két frissített változat iPhone 7S és 7S Plus, míg az iPhone 10. évfordulójára tervezett csúcskategóriás telefon iPhone 8, esetleg iPhone Pro néven jelenik majd meg. Egyes tokgyártók szerint azonban ez a régóta fennálló feltételezés hamis.

IMG 7235-iglass-iphone-uvegfolia

Akkor mi az igazság? Ha hihetünk a forrásoknak, valójában a 7S-nek és a 7S Plus-nak hitt készülékek lesznek az iPhone 8 és a 8 Plus, míg az eddig iPhone 8-ként emlegetett telefon az iPhone Edition nevet kapja majd.

IMG 7234-iglass-iphone-uvegfolia

Az iGlass csapata már márciusban olyan exkluzív információhoz jutott, mely szerint a várva-várt, teljesen újragondolt telefon iPhone az Edition nevet fogja viselni. Ezt nem is tartjuk elképzelhetetlennek, tekintve, hogy a készülék az Apple Watch Edition-höz hasonlóan élvonalbelinek és igazán limitáltnak ígérkezik. Egy telefonhoz, amelytől azt várjuk, hogy örökre megváltoztatja az iPhone fogalmát, az iPhone 8 név nem elég árulkodó – szerintünk jó marketingfogás lenne az Apple-től, ha inkább az iPhone 7 folytatása kapná ezt az elnevezést.

IMG 7238-iglass-iphone-uvegfolia

Bármi is legyen az igazság, egy biztos: szeptember 12-én mindenre fény derül. Mi már nagyon kíváncsian várjuk, mennyire is lesz forradalmi az iPhone Edition. És Ti?

Köszönjük a figyelmed! Ha iPhone felhasználó vagy Itt megtalálod iGlass kijelzővédő termékeink.